Május 11-től a franciák is lazítanak, de a rendkívüli állapot marad

Tömeges tesztelés, a tüneteket produkálók elkülönítése, az iskolák és kereskedelmi egységek újranyitása, valamint a tömegközlekedési járműveken a kötelező maszkviselés a legfontosabb pontjai a koronavírus-járvány miatt kihirdetett kijárási korlátozásokat május 11-től fokozatosan felváltó óvintézkedésekről szóló francia kormányjavaslatnak. Edouard Philippe miniszterelnök kedden ismertette a nemzetgyűlésben a karantén utáni stratégiát, a képviselők a háromórásra tervezett vita után az este folyamán szavaznak a tervezetről.

„Együtt kell élnünk a vírussal” – fogalmazott a miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy a kormány a gazdaság összeomlásának veszélye miatt döntött a jelenlegi szigorú karantén „fokozatos és óvatos” feloldása mellett, amelyet az egészségügyi helyzettől függően bármikor vissza is vonhat.

Philippe jelezte azt is, hogy a jelenleg május 23-ig érvényes egészségügyi rendkívüli állapotot „talán július 23-ig” meghosszabbítják. Az erről szóló törvénytervezetet a kormány jövő héten terjeszti a parlament elé.

A bölcsődék és az óvodák május 11-én megnyithatnak, azonban az iskolák ezen a napon még csak a legkisebbeket fogadhatják. A felsősök csak május 18-tól és csak azokban a megyékben térhetnek vissza az iskolapadokba, ahol kevésbé van jelen a vírus, és számukra kötelező lesz a maszkviselés. A középiskolások iskolai visszatéréséről pedig csak május végén dönt a kormány.

Május 11-től kezdve a kávéházak és az éttermek kivételével – egészségvédelmi óvintézkedések mellett – valamennyi kereskedelmi egység újranyithat, de a nagy múzeumok, a mozik és a színházak zárva maradnak. A kisebb múzeumok és a könyvtárak viszont látogathatók lesznek.

A járvány megfékezésére a kormány azt tervezi, hogy a jelenleg napi 50 ezerről heti 700 ezerre növeli a tesztelések számát. Minden tünetet produkáló franciát és a velük kapcsolatba kerülteket tesztelni fogják. Akinek pozitív a koronavírus-tesztje, annak kéthetes karantént rendelnek el, de amennyiben az nem oldható meg a lakhelyen, a kormány hotelszobát biztosít a fertőzöttek elkülönítésére.

„Lesz elég maszk” – ígérte meg a kormányfő, elismerve, hogy az elmúlt hetekben országszerte hiány volt a védőfelszerelésekből és a maszkokból. „Most már csaknem 100 millió sebészi maszkot kapunk hetente, a lakosság számára pedig mintegy 20 millió mosható maszk áll majd rendelkezésre májusban” – mondta Edouard Philippe, jelezve azt is, hogy a tanárok és az oktatási intézmények dolgozói is központilag kapnak majd maszkokat az iskolák újranyitásakor. Hétfőtől már a gyógyszertárak is megkezdhették az egészségügyi maszkok árusítását, amelyeket eddig az egészségügyi dolgozóknak kellett visszatartaniuk.

A maszkviselés a tömegközlekedési járműveken kötelező lesz, a kereskedelemben pedig ajánlott, amennyiben a társadalmi távolságtartás betartása nem lehetséges.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Március 17-e óta a nem munkába járók csak a lakóhelyük egy kilométeres körzetében hagyhatják el a karanténként megjelölt címüket, és előzetesen kitöltött igazolással kizárólag naponta egyszer egy órára mehetnek egyedül vásárolni, orvoshoz, egészségügyi sétára vagy szabadtéri sporttevékenységet végezni. A kijárási korlátozásokat 100 ezer rendőr felügyeli, rendszeresen igazoltatják az embereket.

Május 11-től viszont újra igazolás nélkül, szabadon lehet mozogni, de nem messzebb, mint 100 kilométerre a lakóhelytől. Hosszabb utakra csak halaszthatatlan családi vagy munkahelyi okból lesz lehetséges elindulni.

A miniszterelnök közölte: gyülekezés csak tíz főig lesz engedélyezett, és szeptemberig nem rendezhetők ötezer főnél több embert érintő rendezvények, sportesemények. Minden színházi és zenei fesztivál elmarad, nem lehet folytatni többek között a járvány miatt félbeszakadt labdarúgószezont sem. Ebben az esetben a 12 pontos előnnyel éllovas Paris Saint-Germain tekinthető bajnoknak. A Tour de France rajtját április közepén augusztus 29-re halasztották, de a bejelentett korlátozás alapján a szervezőknek még későbbre kell tolniuk a francia kerékpáros körversenyt.

„A jobb napok reményében, a polgármesterek továbbra is az esküvők elhalasztását javasolják” – mondta Philippe, jelezve, hogy a bejelentett enyhítések csak akkor léphetnek életbe május 11-én, ha akkor nem lesz több napi 3 ezer főnél az új regisztrált fertőzöttek száma.

A járvány alakulásának függvényében június 2-től lehet újabb enyhítésekre számítani, addig viszont a tengerpartok, a nagyvárosokban pedig minden park és zöld terület zárva marad.

Franciaország a koronavírus-járvány által egyik leginkább érintett ország: a francia egészségügyi minisztérium hétfő esti összesítése szerint 23 ezer fölé emelkedett a Covid-19 fertőzés halálos áldozatainak száma, az intenzív osztályokon azonban immár 19. napja csökkent a súlyos betegek száma. A kórházakban jelenleg 28 ezer beteget ápolnak, s a járvány kezdete óta már több mint 45 ezren gyógyultan távoztak.

Forrás: MTI

Friss hírek