Még egy hónapig maradnak a korlátozások Franciaországban

Franciaországban május 11-ig lesznek érvényben a koronavírus-járvány megfékezése érdekében március 17-én életbe lépett kijárási korlátozások – jelentette be Emmanuel Macron államfő hétfő esti televíziós beszédében, miközben az egészségügyi tárca összesítése szerint a járvány áldozatainak száma megközelítette a 15 ezret.

„A legszigorúbb karanténnak május 11-ig folytatódnia kell” – mondta a köztársasági elnök. „Az enyhítés május 11-én is csak akkor lesz lehetséges, ha továbbra is felelősek maradunk, tiszteletben tartjuk a szabályokat, és ha vírus terjedése addig valóban lassul” – tette hozzá.

Macron elismerte, hogy Franciaország „nem volt eléggé felkészülve” a járványra, amely több „hiányosságra is rávilágított”. „Mint a világ minden országában, nem volt elég védőruha, kesztyű, kézfertőtlenítő, nem tudtunk annyi maszkot szétosztani, amennyit szerettünk volna” – hangsúlyozta.

A francia elnök jelezte: a bölcsődék, az általános iskolák és a középiskolák fokozatosan újranyitnak május 11-én, de az egyetemek zárva maradnak, a felsőoktatásban nem lesznek megtartva az órák az idei tanévben, a kormány a későbbiekben pontosítja a vizsgák és a felvételik menetrendjét.

„A nyilvános helyek, bárok, éttermek, kávézók, mozik, színházak, koncerttermek és múzeumok azonban egyelőre nem fognak kinyitni. Ami a fesztiválokat és egyéb, tömegeket vonzó eseményeket illeti, július közepe előtt nem rendezhetők meg. A helyzetet május közepétől hetente fogjuk értékelni” – mondta.

Nem sokkal az elnök bejelentése után az Avignoni Fesztivál, azaz a világ leghíresebb színházi találkozójának szervezői közölték: a július 3-a és 23-a között esedékes rendezvénysorozat elmarad. „A körülmények mostantól nem adottak ahhoz, hogy megrendezzük a 74. fesztivált” – írta közleményében Olivier Py fesztiváligazgató. „Bíztunk egészen addig, amíg lehetett, de a helyzet most más forgatókönyvet diktál. Mostantól az a feladatunk, hogy megőrizzük és kitaláljuk az Avignoni Fesztivál jövőjét” – tette hozzá.

https://www.instagram.com/p/B-70_-cg-Ik/

„A kultúra számára a következő hónapok nehezek lesznek. A kulturális minisztérium aktív marad, és a kulturális élet minden szereplőjét támogatja, beindítjuk az Emmanuel Macron által bejelentett külön mentőcsomagot” – írta hétfő este a Twitteren Franck Riester kulturális miniszter.

A cannes-i filmfesztivál már márciusban jelezte, hogy a tervezett időpontban, május 12. és 23. között nem tartják meg a rendezvényt, de fenntartják annak a lehetőségét, hogy június végén vagy július elején rendezik meg a seregszemlét. Jóllehet a cannes-i szervezők egyelőre még nem reagáltak az államfő bejelentésére, feltételezhető, hogy a világ egyik legjelentősebb filmes találkozója is elmarad az idén.

Az egészségügyi intézkedéseket illetően Emmanuel Macron jelezte, hogy minden tünetet produkáló franciát tesztelni fognak, továbbá a beteg és idős embereket arra fogják kérni a hatóságok, hogy továbbra is maradjanak otthon.

„Minden vírushordozó karanténban lesz és orvosi felügyelet alá kerül. A tesztek legszélesebb körű használata, illetve a szűrés a legfőbb eszköz ahhoz, hogy a karantént jókor oldjuk fel. A következő hetekben naponta növeljük az elvégzett tesztek számát” – fogalmazott a francia elnök.

Maszkviselést a járvány szempontjából leginkább veszélyeztetett foglalkozási ágazatokban, a lakosság számára pedig egyes helyzetekben – például a tömegközlekedési járműveken – kívánja általánossá tenni a kormányzat, mégpedig a polgármesterek bevonásával. Macron emellett kiemelte, hogy Franciaország határai egyelőre határozatlan időre zárva maradnak az Európán kívüliek számára.

https://www.instagram.com/p/B-7j2OIKDdL/

A gazdaságvédelmi intézkedésekben Emmanuel Macron speciális mentőcsomagokat ígért a hosszabb távon veszteségekkel sújtott ágazatoknak – külön a turizmusnak, a szálloda- és a vendéglátóiparnak, valamint a kulturális szektornak -, és jelezte, hogy a legszerényebb jövedelmű, gyereket nevelő családok rendkívüli támogatásokat kapnak.

Az elnök úgy vélte, hogy a koronavírus-járvány után fel kell hagyni az eddigi ideológiákkal, és mindenkinek meg kell újulnia. „Elsőként nekem” – hangsúlyozta.

A következő hetekben fel kell készülnünk a járvány utáni életre. Újra kell építeni egy erősebb gazdaságot annak érdekében, hogy visszaadjuk a reményt a munkavállalóknak és a vállalkozóknak, hogy megőrizzük pénzügyi függetlenségünket. Újra kell teremtenünk a francia mezőgazdasági, egészségügyi, ipari és technológiai függetlenségünket és több stratégiai autonómiát kell adnunk Európának”

– mondta Macron.

Franciaországban az egészségügyi hatóságok szerint a múlt hétvégén megkezdődött a koronavírus-járvány tetőzése. Az elmúlt 24 órában még 574-gyel 14 967-re emelkedett a halálos áldozatok száma, akiknek harmada az idősotthonokban hunyt el. Az egymás utáni ötödik nap ugyanakkor 6821-re csökkent az intenzív osztályon ápolt betegek száma. A regisztrált fertőzöttek száma 98 076. Kórházban 32 113 beteget ápoltak hétfőn, ami már csak 287-tel több, mint vasárnap, és 532-en gyógyultan távozhattak az elmúlt 24 órában. Ezzel 27 718-ra emelkedett a kórházban március 1-je óta meggyógyultak száma.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »