Két kolumbiai válság története

Az Iván Duque vezette kolumbiai kormány erősen próbálja megtisztítani Kolumbiát a kokacserjétől – lévén az amerikai vezetés is ezt sulykolja -, miközben az országnak a Venezuelából (még mindig) folyamatosan érkező menekültáradattal is meg kell küzdenie.

A kokainnal vívott háború

Tavaly körülbelül 100 000 hektárnyi kokacserjét pusztítottak el Kolumbiában – ez kétszer annyi, mint amennyit az előző adminisztrációnak sikerült 2017-ben. Bár ez nem elhanyagolható mennyiség, a gond az, hogy a termelők ennél jóval többet ültettek: a Fehér Ház március 5-én kiadott becslése szerint 2019-ben 212 000 hektáron termesztettek kokacserjét Kolumbiában – ez 2 százalékkal több, mint az ezt megelőző évben. Az újonnan ültetett bokrok ráadásul nagyobb hozamúak voltak, mint azok, amelyeket a kormány kiirtott; az előállított tiszta kokain mennyisége 8 százalékkal, 951 tonnára növekedett 2018-hoz képest.

Mind Washington, mind a Duque-adminisztráció próbálkozik, hogy megnyirbálják ezeket a számokat – és azért némi sikerrel is járnak: a kokaültetvények száma nem emelkedik (ahogy az az előző évtizedben történt). Mindazonáltal mindaddig, amíg az emberek aktív kokainfogyasztók, nehéz lesz megállítani a termelést. A kereslet pedig nagyon is élénk: az amerikai kábítószer-használatról és egészségről szóló nemzeti felmérés szerint 2018-ban mintegy 2 millió amerikai fogyasztott kokaint – 2011-ben ez a szám még 1,4 millió volt.

Ha Kolumbiának valamilyen módon sikerül jelentősen csökkentenie a kínálatot, akkor az ár emelkedni fog, ami pedig csak arra fogja ösztönözni a farmereket, hogy több növényt ültessenek. Hely pedig bőven akad, lévén Kolumbia nagyjából kétszer akkora, mint Franciaország és rengeteg erdős, lakatlan terület áll rendelkezésre.

https://www.instagram.com/p/B9z-tjQjqGm/

A kábítószerkereskedők arra ösztönzik a kokacserje-termelőket, hogy a nemzeti parkokban terjeszkedjenek, amelyek az ország területének mintegy 11 százalékát teszik ki. Mára számos őslakosok által uralt területen – ahová a rendőrség csak az őslakos vezetőkkel konzultálva léphet be – termesztik a növényt.

Emellett a termelőknek sokkal inkább megéri kokacserjét ültetni, mint mondjuk papaját, mert míg a kokalevelet viszik, mint a cukrot, utóbbi eladása igen fáradságos munka. És mivel a kokacserje-termelők ritkán birtokolják az általuk megművelt földet, azzal sem lehet rájuk ijeszteni, hogy a hatóságok esetleg elkobozzák a földjeiket.

Nem csoda, hogy Duque elődje, Juan Manuel Santos “szobabiciklin történő pedálozáshoz” hasonlította a kábítószer-háborút.

Amerikai nyomásgyakorlás

Donald Trump amerikai elnök viszont azt akarja, hogy Kolumbia erősebben pedálozzon: azt követeli, hogy folytassák a herbicidek levegőből történő permetezését a kokaültetvények felett. Ezt 2015-ben abbahagyták, miután az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kijelentette, hogy a szer rákot okozhat. A kézi permetezés ugyanakkor mindmáig folytatódik. Trump szerint azonban ideje ismét glifozát-felhőket küldeni Kolumbia fölé. “Permetezni kell” – mondta az amerikai elnök Duque-nak március 3-án, amikor a Fehér Házban fogadta kolumbiai kollégáját. “Ha nem permetez, akkor soha nem fog megszabadulni a kokamezőktől.”

És lehet, hogy Kolumbia kénytelen lesz eleget tenni  ennek a követelésnek. A Trump-adminisztráció ugyanis azzal fenyegetőzik, hogy az Egyesült Államok nem segíti tovább a dél-amerikai országot a kokain ellen vívott háborúban – ez pedig egyrészt a legtöbb eddigi amerikai segély elapadását, másrészt szankciókat vonna maga után.

2000 óta az Egyesült Államok több mint 11 milliárd dollárt adott Kolumbiának a drogok elleni küzdelemre, valamint  a lázadások kezelésére. Az amerikai kongresszus a 2019-2020-as időszakra 418 millió dollárt hagyott jóvá a háború folytatására, az ex-lázadókkal kötendő béke elősegítésére, illetve a vidékfejlesztés támogatására.

https://www.instagram.com/p/B9Ple7jg2Q-/

A vidékiek elidegenítése

2016-ban a FARC, a legnagyobb kolumbiai gerillaszervezet békemegállapodást írt alá a kormánnyal és letette a fegyvert. Ez vákuumot hozott létre, amelyet viszont nem a biztonsági erők, hanem drogkartellek töltöttek be. A távoli, vidéki területeken, ahol az állam többé-kevésbé – vagy egyáltalán – nincs jelen, még mindig több tucat helyi vezetőt gyilkolnak meg. A kokaültetvények gyors, intenzív és kényszerített felszámolása pedig csak tovább rontja a helyzetet.

“Mindez elidegeníti a vidékieket az államtól, ami jelentősen megnehezíti a probléma megoldását” – állítja Vanda Felbab-Brown témával foglalkozó szakértő. “Az állam sok esetben teljesen megsemmisíti a gazdák megélhetését, viszont olyan alternatívát kínál, amiből mondjuk csak egy év múlva profitálhatna az illető. A napról napra tengődő emberek számára ez nyilvánvalóan nem vonzó lehetőség” – teszi hozzá.

A venezuelai menekülthullám

Eközben Kolumbia másik oldalán vészhelyzet van, amelyet sokan hajlamosak elhanyagolni: naponta több ezer venezuelai menekült érkezik az országba.

Ugyan múlt héten Duque elnök lezárta a venezuelai határt, majd 30 napos beutazási tilalmat jelentett be a külföldről érkezőkkel – köztük kolumbiaiakkal – szemben, hogy megakadályozzák az új típusú koronavírus terjedését az országban, ez valószínűleg nem akadályozza meg teljesen a beáramlást – a határ több mint 2000 km hosszú, lehetetlen mindenhol ellenőrizni.

A hatalmas olajkészlettel rendelkező Venezuela évek óta súlyos gazdasági és politikai válsággal küzd. Bruttó hazai terméke (GDP) a felére zsugorodott 2013 óta, amikor Nicolás Maduro vette át a szocialista kormányzat vezetését elődjétől, Hugo Cháveztől. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint az országban 200 000 százalékos hiperinfláció tombol és súlyos gyógyszerhiánnyal küzdenek.

Mindez ahhoz vezetett, hogy mára mintegy 4,5 millió ember hagyta el a “süllyedő hajót” és indult el főként a környező országokba. Ebből az embertömegből 1,8 millióan érkeztek a szomszédos Kolumbiába, amelynek külföldön született népessége – főként a venezuelai kivándorlási hullám miatt – a 14-szeresére nőtt 2013 óta.

Kolumbia mindeddig tárt karokkal fogadta az újonnan érkezőket: kezeli a betegségeiket, oktatja a gyermekeiket és hagyja, hogy ha tudnak, dolgozzanak. Március közepéig a határ közelében élő venezuelai gyerekek ezrei ingáztak minden nap Kolumbiába, lévén a venezuelai iskolák – és az oktatási rendszer – borzalmas állapotban vannak. (Elég sok mindent elmond a helyzetről például az is, hogy míg a kolumbiai oldalon az állam buszokat is biztosított a számukra, a venezuelai oldalon sétálniuk kellett.)

https://www.instagram.com/p/B9mEEtgByHY/

A gond csak az, hogy a Kolumbiára nehezedő nyomás várhatóan csak fokozódni fog, lévén az olaj ára – Venezuela egyetlen nagy exportja az emberek mellett – bezuhant, Peru és Ecuador – Kolumbia két nagy szomszédja, amelyek korábban sok menekültet befogadtak – pedig tavaly szigorították a vízumszabályokat. És bár a nemzetközi közösség valamennyit segít, ez nem elég. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése szerint Kolumbiának évente mintegy 1,5 milliárd dollárra lenne szüksége, hogy megbirkózzon a beáramlással. Az adományozók ennek körülbelül a nyolcadát biztosítják.

Kolumbia mindent megtesz, de nagyon küszködik – sok menekült kartonpapír darabokon alszik a fák alatt, az iskolák pedig alig bírják el a rengeteg “plusz” tanulót. A kórházakban még rosszabb a helyzet – nem csoda, hogy főként az egészségügyi rendszer összeomlásának veszélye késztette arra a kolumbiai vezetést, hogy lezárja a határokat. Az biztosra vehető, hogy Venezuela nem tudja kezelni a koronavírus-járványt – az országban még szappanhoz jutni sem egyszerű -, ezért valószínűleg ezzel a problémával is a környező országokhoz fordult volna.

Változó hozzáállás

A kolumbiaiak történelmi kötelezettséget éreznek, hogy segítsenek. Ez részben arra vezethető vissza, hogy sokan mentek Venezuelába dolgozni, amikor az ország még virágzott, Kolumbia pedig gazdasági nehézségekkel küzdött. Emellett a venezuelai kultúra hasonló a kolumbiaihoz, az emberek ugyanazt a nyelvet beszélik, tehát viszonylag könnyen asszimilálódnak. “Mivel a menekültek dolgoznak, végül hozzájárulnak a kolumbiai gazdasághoz” – magyarázza Alberto Carrasquilla pénzügyminiszter. “A bevándorlás középtávon nettó pluszt jelent az országnak” – mondja.

A gond csak az, hogy rövid távon nem lehet így gondolkodni. A Gallup intézet adatai szerint egy évvel ezelőtt a legtöbb kolumbiai jóváhagyta a kormány politikáját, amely biztonságos menedéket kínál a venezuelaiaknak. Most a legtöbben éppen ellenkezőleg vélekednek. “Sokan fenyegetve érzik magukat, úgy gondolják, hogy nincs befolyásuk arra, hogy ki jöhet be az országba” – mondta Estefania Colmenares, a La Opinión nevű újság elemző munkatársa. Azért érdemes azt is megemlíteni, hogy míg az első menekültek általában egészséges fiatal felnőttek voltak, akik gyorsan találtak munkát, a közelmúltban érkezők inkább öregek, betegek vagy gyerekek.

Segítségre várva

Egyik válságot sem Kolumbia hozta létre. A kábítószer-kereskedelmet a globális kereslet vezérli, míg a venezuelai kivándorlás egy korrupt, brutális és inkompetens diktatúra következménye. Mégis mindkét esetben Kolumbiának kell kezelnie a következményeket: a nem ellenőrizhető területeket az ország egyik felén, a borzasztóan leterhelt közszolgáltatásokat a másikon.

A dél-amerikai országnak sürgősen megfelelő segítségre van szüksége: kevesebb zaklatásra annak kapcsán, hogy egy megnyerhetetlen háborút vív a kokain ellen, valamint több pénzügyi támogatásra, hogy megbirkózzon a menekültügyi válsággal egy világjárvány közepette.

Forrás: The Economist / Kitekintő

Friss hírek

Az USA húzza felfelé a világgazdaságot

Az Egyesült Államok tavalyi államháztartási hiányának példátlan pro-ciklikus bővülése felhajtóerőt adott a hazai fogyasztásnak, és ezzel egyidejűleg magyarázattal szolgált az amerikai gazdaság meglepő ellenállóképességet jelző tavalyi növekedésére is.

Read More »