Peru fokozott határellenőrzést vezet be a venezuelai menekültek miatt

Ecuadorral közös határának fokozottabb őrizetére készül Peru, hogy megelőzzön egy illegális bevándorlási hullámot, miután a venezuelai menekültek beutazási feltételeinek szigorítása óta 90 százalékkal visszaesett a legális határátlépések száma – közölte hétfőn a kormány egyik tagja.

Az utóbbi években több mint 850 ezer venezuelai menekült Peruba, miután országuk súlyos gazdasági és belpolitikai válságba süllyedt. Közülük 270 ezren folyamodtak menekültstátuszért.

Júniustól azonban Peru csak az útlevéllel és humanitárius vízummal érkező venezuelaiakat engedi belépni a határon. Ez része annak a bevándorlásügyi szigorításnak, amelyet néhány dél-amerikai ország egyszerre vezetett be. Egy nappal a szigorítások június 15-i hatályba lépése előtt még csaknem tízezer venezuelai özönlött Peruba.

„A venezuelai bevándorlók száma azóta drámaian visszaesett, s mára 90 százalékkal alacsonyabb annál, mint amit júniusban tapasztaltunk” – mondta újságíróknak Néstor Popolizio perui külügyminiszter. A politikus hozzátette, hogy a belügyi tárcával és a rendőrséggel közösen azon dolgoznak, hogy elejét vegyék egy illegális bevándorlási hullámnak. Közlése szerint Peru a régió 11 másik államával karöltve igyekszik összehangolni a Venezuelából kiinduló tömeges migráció kezelését.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Peru nyomában Chile és Ecuador is hasonló szigorításokat vezetett be, miközben az általuk megkövetelt dokumentumokat egyre nehezebb megszerezni a növekvő szegénység sújtotta Venezuelában.

Az ENSZ szerint a venezuelai lakosság 24 százaléka, azaz csaknem hétmillió ember szorul humanitárius segítségre. Az évek óta húzódó belpolitikai válság idén tovább mélyült, miután Juan Guaidó ellenzéki vezető az alkotmányra hivatkozva januárban Venezuela ideiglenes elnökévé kiáltotta ki magát, de nem sikerült megingatnia Nicolás Maduro elnök hatalmát.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »