Öt hétre bezárnak az iskolák egyes német tartományokban

A koronavírus-járvány lassítása céljából bezárják az iskolákat és az óvodákat több német tartományban – jelentették be pénteken. Németországban a napközbeni gyermekellátás és az oktatási rendszer működtetése tartományi hatáskör.

A tartományi kormányfők és a szövetségi kormány vezetője, Angela Merkel kancellár csütörtöki tanácskozásán nem határoztak egységes, mind a 16 tartományban követendő irányvonalról, de várhatóan előbb-utóbb mindenütt felfüggesztik majd az óvodák, bölcsődék, általános iskolák és középiskolák rendes működését, és legfeljebb a kritikus infrastruktúra területén, például az egészségügyben dolgozó munkavállalók gyermekeinek felügyeletét látják el.

Elsőként, péntek délelőtt Bajorországban, Berlinben, Alsó-Szászországban és Saar-vidéken hoztak ilyen döntést. Az egyik legnagyobb német tartományában, a 13 milliós Bajorországban hétfőtől bezárják a közoktatási és a napközbeni gyermekellátó intézményeket, egyelőre a tavaszi szünet végéig, április 20-ig – jelentette be Markus Söder tartományi miniszterelnök Münchenben. A kormány intézkedéseit ismertető tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy ez az öthetes időszak kulcsfontosságú a koronavírus-járvány megfékezésében.

A vírus okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltás és gyógyszer hiányában a társas érintkezés korlátozása az első számú járványlassító módszer – emelte ki a politikus, hozzátéve: arra kérik a családokat, hogy ne a nagyszülők mozgósításával oldják meg a gyermekek felügyeletét, mert az időseket veszélyezteti leginkább a betegség.

Ezért arról is döntöttek, hogy látogatási tilalmat vezetnek be az idősek bentlakásos otthonaiban, a kórházakban és a fogyatékkal élőket ellátó intézményekben. Elrendelték továbbá, hogy a 100 főnél nagyobb rendezvényeket csak a helyi hatóságok hozzájárulásával lehet megtartani. Az éttermeket és egyéb vendéglátóipari egységeket egyelőre nem záratják be.

Röviddel a müncheni bejelentések után a tartományi rangú főváros, a 3,6 millió lakosú Berlin vezetése is közölte, hogy hétfőtől bezárják az iskolákat. Fokozatosan járnak el; elsőként az általános iskolák felső tagozatában szüneteltetik az oktatást – további részleteket még pénteken közölnek.

A nyolcmillió lakosú Alsó-Szászország kormánya ugyancsak elrendelte az óvodák és az iskolák bezárását hétfőtől, egyelőre a tavaszi szünet végéig, április 14-ig. Előzőleg, pénteken kora reggel az ország délnyugati részén fekvő, Franciaországgal határos, egymillió lakosú Saar-vidék kormánya is bejelentette, hogy hétfőtől bezárják az óvodákat és az iskolákat.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) legutóbbi, csütörtök esti adatai alapján 2369 koronavírus-fertőzést tartottak nyilván Németországban. Ez csaknem ezer esettel több az egy nappal korábbi 1542-nél, és a legnagyobb napi emelkedés a járvány elmélyülése, február 25. óta.

Az esetek legnagyobb részét – 688 fertőzést – Észak-Rajna-Vesztfáliában regisztrálták. A járványban 6 ember halt meg, 4 Észak-Rajna-Vesztfáliában, 1 Baden-Württembergben és 1 Bajorországban.

Ausztriában a szövetségi kormány csütörtök este látogatási tilalmat rendelt el a kórházakban és az idősotthonokban; ezzel egy időben az utazási figyelmeztetéseket  is szigorították. A korlátozás alól kivételt jelentenek a kisgyerekek és a súlyos, életveszélyes betegségben szenvedők.

Sebastian Kurz kancellár azt jelentette be, hogy a 14 év alatti gyermeket nevelő szülők akár három hét rendkívüli szabadságot is kaphatnak. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a munkáltató dönthet arról, engedélyezi-e a rendkívüli szabadságot. Arról is beszélt: a szabadság engedélyezése esetén az osztrák állam a következő hetekben egészen húsvétig átvállalja a bérköltségek egyharmadát. Hozzátette: azok a szülők, akik nem kapnak mentességet, továbbra is bevihetik gyermekeiket az iskolákba, illetve az óvodákba, a felügyeletükről ugyanis az intézmények gondoskodnak.

Az osztrák külügyminiszter az utazási figyelmeztetéseket szigorította, és arra kérte az osztrákokat, hogy a lehetőség szerint ne tervezzenek utazást a közeljövőben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek