Két hét karantén vár az Európából érkező amerikaiakra

Az Európából visszaérkező amerikai állampolgároknak két hétre önkéntesen karanténba kell vonulniuk – közölte az Egyesült Államok alelnöke az ABC televíziónak adott csütörtöki interjújában.

„Megvizsgáljuk és felkérjük az önkéntes karanténra az Európából visszatérő amerikai állampolgárok mindegyikét” – fogalmazott Mike Pence.
Pence kitért Donald Trump amerikai elnök szerdai bejelentésére, miszerint 26 európai országból 30 napra betiltják a beutazást. Az alelnök leszögezte: „lényegében le akarjuk állítani a koronavírust behurcoló emberek áradatát”.

Mike Pence csütörtökön több amerikai csatornának is interjút adott, s valamennyiben védelmébe vette ezen intézkedést. A CNN hírtelevíziónak azt fejtegette, hogy a koronavírus-fertőzések epicentruma Kínából és Dél-Koreából már Európába tevődött át, s ezért született döntés a beutazási tilalomról. Hozzáfűzte, ehhez egészségügyi szakemberekkel konzultáltak. Az alelnök az NBC televízióban is ezzel indokolta az átmeneti időre szóló intézkedést. Kiemelte: az amerikai kormányzat arra számít, hogy jelentős mértékben növekedni fog a fertőzöttek száma az elkövetkező napokban.

„Megpróbáljuk a lehető legalacsonyabb szinten tartani a fertőzés terjedését” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a vírusteszteket kiterjeszteni tervezik az Egyesült Államok valamennyi szövetségi államára.

Közben a kongresszusban a törvényhozók a vírus terjedése által okozott gazdasági károk enyhítését célzó csomagtervről vitáznak. A demokrata párti politikusok vitatják a kormány által benyújtott csomagterv egyes elemeit, köztük elsősorban a személyi jövedelemadó átmeneti időre szóló csökkentését, és csütörtökön reggel előterjesztették a maguk javaslatát is, amelyben főként a munkanélküli segélyből élők megsegítésére összpontosítanak.

Az Egyesült Államokban eddig több mint 1300 embert diagnosztizáltak az új típusú koronavírus-fertőzéssel, amely 33 halálos áldozatot követelt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »