Nem hozott érdemi változást az izraeli választás

Izrael két politikai táborra szakadását tükrözik a hétfői választások részeredményei a helyi média keddi jelentései szerint.

Benjámin Netanjahu, az átmeneti kormány miniszterelnöke az elmúlt hónapokban körbejárta az országot, eljutott a legkisebb településekre és találkozott pártja, a Likud főként az ország szegényebb, periférikus területein élő híveivel. A választási eredmények szerint Netanjahu – annak ellenére, hogy két hét múlva kezdődnek bűnügyi perei – sikerrel szólította meg őket.

Mindezt kiváló szervezéssel mandátumokra is váltotta, a periférikus települések kevésbé iskolázott, nehezebb gazdasági helyzetben lévő és a politikai jogaikkal általában csekélyebb mértékben élő lakosai tömegesen járultak az urnákhoz.

https://www.instagram.com/p/B9OfgcrpWfX/

Hasonló terepmunkát végzett a választások másik győztese, az arab pártokból alakult Közös Lista. Az ország mintegy húsz százalékát kitevő arab kisebbséget egyebek között Netanjahu ellen hangolta, hogy a kormányfő a szeptemberi választások előtt az arab választóhelyiségek bekamerázását szorgalmazta, mégpedig az állítólagos ottani csalásokra hivatkozva.

Haragjukat növelte Donald Trump béketerve, amely azt jelentheti egy részüknek, hogy megfosztják őket izraeli állampolgárságutól, noha 1948 óta részei az országnak. A Közös Lista sikerét jelzi a magas választási részvétel az arabok lakta településeken, és hogy az ottani szavazók több mint 90 százaléka rájuk adta voksát.

Ajman Ode, a Közös Lista vezetője kedden a részleges eredmények birtokában kijelentette, hogy nem kötnek egyezséget a Likuddal; pártja, amely az arabok és zsidók békés együttélést hirdeti, demokratikus alternatívát jelent.

Az Avigdor Liberman vezette jobboldali nacionalista Izrael a Hazánk (Jiszrael Béténu) párt ismét a mérleg nyelve lehet, vagyis a szavazatok 90 százalékos feldolgozottsága szerint annak a nagy pártnak a vezetője alakíthatja meg az új izraeli kormányt, amely mellé odaáll.

Kedden Liberman azt mondta, hogy csak a végleges választási eredmények közzététele után jelenti be álláspontját. A kampányban azt ígérte, hogy ha tőle függ, nem lesz újabb választás, és nem lép be olyan kabinetbe, amelyet Benjámin Netanjahu vezet.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A választási eredmények a frontvonalak megmerevedését jelzik: Izraelben továbbra is két tábor áll egymással szemben érzelmi alapon, szinte függetlenül az adott pártok aktuális politikájától – mondták a 12-es televízió szakértői.

Az egy éven belül harmadszor megrendezett választásokon mért 71 százalékos részvételi arány 2015 óta a legmagasabb. A tévé szakértői szerint ez azt jelzi, hogy az izraeliek végre döntést szeretnének.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »