Egyszerre 14 tagállamban választanak ma az Egyesült Államokban

Egyszerre 14 tagállamban és az egyik tengerentúli területen, Amerikai Szamoán tartanak előválasztást az Egyesült Államokban az úgynevezett “szuperkedden”.

Az idén Alabamában, Arkansas államban, Coloradóban, Észak-Karolinában, Kaliforniában, Maine-ben, Massachusettsben, Minnesotában, Oklahomában, Tennessee-ben, Texasban, Utah államban, Vermontban, Virginiában és Amerikai Szamoán járulnak az urnákhoz az amerikaiak. Ugyancsak március 3-án kezdenek voksolni a külföldön élő demokraták, de ez a szavazás március 10-ig tart, tehát az eredményei még nem ismertek kedd este.

A “szuperkedd” választási eredményeit mindkét pártban különösen fontosnak tartják, hiszen ezen a napon szavaznak olyan nagy lélekszámú tagállamokban – például Texasban és Kaliforniában – is, amelyek sok delegátust küldenek a két párt nyári elnökjelölt-állító konvenciójára. A demokraták 1357 kötött megbízatású delegátusról döntenek, a republikánusok 844 küldöttről voksolnak.

A figyelem idén elsősorban a demokrata előválasztásokra irányul, hiszen Donald Trumpnak lényegében nincs vetélytársa, Virginiában például úgy döntöttek, hogy nem is tartanak előválasztást, hanem az állam 48 küldöttjét Trump kapja a párt tagállami vezetésének konvencióján.

Az amerikai elemzők többféle szempontból vizsgálják a keddi előválasztásokat. Vajon mit jelentenek majd a demokraták eredményei a gazdaságra, s ezen belül is elsősorban a beruházásokra nézve? – firtatta a The Wall Street Journal. A Politico elemzője a Bernie Sanders vermonti szenátor és Joe Biden volt alelnök közötti párharc esélyeit latolgatta.

Általánosságban ugyancsak Biden-Sanders párharcra számítanak az elemzők, mintha a többi jelöltet leírták volna, mint esélyes elnökjelölteket.

Több szakértő is azt vélelmezi, hogy a demokrata párt elitje a háttérben arról egyeztet, hogy megakadályozza a magát demokratikus szocialistának valló Sanders elnökjelöltségét, s maga Joe Biden is azt nyilatkozta vasárnap, hogy még ha a vermonti szenátor szerzi is a legtöbb küldöttet, az elnökjelölt-állító konvención harcba száll vele.

A Demokrata Párt “nagyágyúi” Joe Biden mellett tették le voksukat. Virginiában például a volt demokrata párti kormányzó, Terry McAuliffe, vagy az állam szenátora, Tim Kaine a hét végén nyilvánította ki, hogy Bident támogatja. A The New York Times című lap hétfői értesülése szerint az elnökjelöltségért folyó küzdelemből vasárnap visszavonult Pete Buttigieg volt polgármester is várhatóan bejelenti, hogy Biden mögé áll.

Több felmérés is azt mutatja, hogy a legtöbb delegátust küldő két államban – Texasban és Kaliforniában – Bernie Sanders a legnépszerűbb elnökjelölt-aspiráns. A Demokrácia Amerikáért nevű csoport, amelyet Howard Dean, a Demokrata Párt volt elnöke alapított, hétfőn szintén Sanders mellett tette le a voksot.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Megalakult az új parlament Észak-Macedóniában

Kedden Szkopjéban megalakult az új észak-macedón parlament, a képviselők megbízatását hitelesítették, az ülést azonban ezt követően megszakították, és csak akkor folytatódik a házelnök és helyettesei megválasztásával, amikor már tudni lehet, ki képes megszerezni a képviselők többségének a támogatását.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás