Indiában betiltották a tüntetéseket

Az indiai hatóságok csütörtökön az ország több államában betiltották az ötfősnél nagyobb tüntetéseket, mert az utóbbi napokban egyre intenzívebbé váltak az állampolgársági törvény módosítása miatti tiltakozások. Ennek ellenére számos tüntetést megtartottak, és a rendőrség néhány városban őrizetbe vett több mint száz demonstrálót.

A múlt héten hatályba lépett jogszabály értelmében indiai állampolgárságot adnak a Bangladesből, Pakisztánból és Afganisztánból 2015 előtt – vallási üldöztetés miatt – elmenekült buddhistáknak, szikheknek, dzsainistáknak, zoroasztriánusoknak és keresztényeknek, de az iszlám vallásúaknak nem. A Narendra Modi indiai miniszterelnök hindu nacionalista kormánya által hozott rendelkezés bírálói szerint a jogszabály muszlimellenes, míg a – Bangladessel határos – északkelet-indiai határ mentén élők bevándorlási hullámtól tartanak.

A törvény miatti utcai demonstrációk egyre népesebbek lettek, és több helyütt torkolltak összecsapásba a rendőrséggel az elmúlt napokban. A gyülekezési tilalom ellenére voltak demonstrációk. A rendőrség Újdelhiben, Bangalorban és Haidarábádban őrizetbe vett több, mint száz tüntetőt – jelentette az NDTV hírcsatorna.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/dpa/AFP/AP

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »