Az amerikai képviselőház megszavazta az ujgurok elnyomása miatti szankciókat

Az amerikai képviselőház elsöprő többséggel elfogadta kedd este azt a törvényjavaslatot, amely Kína elleni szankciók életbe léptetésére szólítja fel Donald Trump elnököt a Kínában élő muszlim vallású ujgur kisebbség elnyomása miatt.

A törvényjavaslat magas rangú kínai tisztségviselők elleni büntetőintézkedéseket szorgalmaz, mert Hszincsiang tartományban – amely Kína északnyugati vidékén fekszik és az ujgurok autonóm területe – tömegesen zárnak internáló táborokba ujgur kisebbséghez tartozókat.

Az amerikai és a nemzetközi sajtóban nemrég jelentek meg olyan, jogvédők és szakértők információira támaszkodó riportok, melyek felfedik, hogy Hszincsiangban mintegy egymilliónyi ujgurt tartanak fogva önkényesen. Peking vitatja az adatokat, a fogva tartásokról pedig azt állítja, hogy “szakmai képzési központokról” van szó, ahol az iszlám radikalizálódás ellen küzdenek, miután a korábbi években a tartományban ujguroknak tulajdonított véres merényletek történtek.

A képviselőházi szavazás előtt Nancy Pelosi demokrata párti házelnök kijelentette: “Peking barbár cselekedetei manapság az ujgurok emberi méltóságát és emberi jogait fenyegetik, és ez sérti a világ kollektív lelkiismeretét is. Küldjünk üzenetet Pekingnek, hogy Amerika figyel, és nem marad csöndben!” – buzdította törvényhozó társait a politikus.

A törvény nemcsak kínai tisztségviselők elleni szankciók bevezetését szorgalmazza, hanem bizonyos termékek – például arcfelismerő programokhoz és rendszerekhez szükséges termékek – exportjának tilalmát is, továbbá azt, hogy az amerikai kormányzat egy éven belül készítsen jelentést a térségben uralkodó helyzetről.

A megszavazott szövegről még a szenátusban is voksolni kell, s csak ezt követően küldhető tovább a Fehér Házba, ahol Donald Trump aláírása után válhat törvénnyé.

A washingtoni szavazás után nem sokkal a kínai külügyminisztérium már reagált is. Nyilatkozatában leszögezte: Kína belügyéről van szó, az Egyesült Államoknak korrigálnia kell tévedéseit (az ügyben), és nem szabad a javaslatot törvényerőre emelnie. Hangsúlyozta továbbá, hogy Peking a fejlemények függvényében megfelelő választ ad a keddi voksolásra.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás