_

Otthagyja az USA-t a Huawei

Az Egyesült Államokból Kanadába telepíti át kutatóközpontját és hálózati berendezéseket gyártó üzemet lépesít Európában a Huawei Technologies Co. Ltd – jelentette be a kanadai Globe and Mail lapnak adott interjúban Zsen Cseng-fej, a kínai mobil távközlési berendezés-gyártó konszern alapító vezérigazgatója.

A bejelentésre azt követően került sor, hogy médiaértesülések szerint az Egyesült Államok az amerikai technológiát tartalmazó külföldi alkatrészek szállítására is kiterjeszteni készül az Huawei ellen elrendelt szankciókat. A washingtoni kereskedelmi minisztérium májusban tette “feketelistára” a Huaweit; az amerikai vállalatok ezt követően csak külön engedéllyel léphettek beszállítóként üzleti kapcsolatba a kínai vállalattal.

“A Huawei kutatási és fejlesztési központját elvisszük az Egyesült Államokból és Kanadába telepítjük át” – fogalmazott a kanadai lapnak adott interjúban Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei). Bejelentette egyúttal azt is, hogy cége Kínán kívül is megkezdi mobil távközlési hálózati berendezések gyártását, amelynek keretében üzemet készül létesíteni Európában, mégpedig ötödik generációs hálózati berendezések gyártására. A külföldi üzem építésével a Huawei a hálózati berendezéseivel szemben táplált biztonsági aggályokat is el kívánja oszlatni.

A Globe and Mail beszámolója szerint a Huawei tavaly 510 millió dollárt fordított amerikai kutató részlegének fenntartására. A válallat az amerikai részleg alkalmazottainak számát már hatszáz fővel 250-re csökkentette.

A Huawei nem reagált a Reuters hírügynökségnek a kanadai lapnak adott interjúval kapcsolatban feltett kérdéseire.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás