A kolumbiai kormány tárgyalna a tüntetőkkel

Az Ivan Duque vezette kolumbiai kormány békülékeny hangot ütött meg hétfőn az elmúlt hetek tüntetéseit szervező szakmai és diákszervezetekkel szemben, felajánlva, hogy követeléseikről külön tárgyalásokat kezd velük.

Diego Molano, a kormányhivatal igazgatója azt mondta: a kormány kész azonnal tárgyalásokba bocsátkozni a nemzeti sztrájkbizottság által megfogalmazott 13 követelésről, de cserébe azt kéri, hogy mondják le a szerdára meghirdetett újabb tiltakozást. „Azt kértük tőlük – tekintettel a kolumbiaiak érdekeire és arra, hogy az ország békében kezdhesse meg a karácsony időszakát -, hogy függesszék fel a december 4-i sztrájkjukat” – fogalmazott Molano.

A több mint egy tucatnyi szakmai és diákszervezetet, illetve más aktivista csoportokat tömörítő nemzeti sztrájkbizottság válaszában közölte: túl késő van már ahhoz, hogy lemondják szerdai megmozdulásukat, de reményüket fejezték ki, hogy a kormány tárgyalási ajánlata azért nem veszti érvényét.

Julio Roberto Gómez, a dél-amerikai ország egyik legnagyobb szakszervezetének, az Általános Munkás Szövetségnek (CGT) a vezetője, s a nemzeti sztrájkbizottság egyik tagja azt állította, hogy a kormány túl sokáig halogatta az összehívásukat.

Duque elnök korábban ragaszkodott hozzá, hogy a sztrájkbizottság csatlakozzon ahhoz a nemzeti konzultációhoz, amelyet a társadalom szélesebb körével kezdtek, hogy rövid- és hosszútávú megoldásokat dolgozzanak ki olyan kérdésekre, mint a korrupció és a társadalmi egyenlőtlenségek. „Minden kolumbiainak az elnöke vagyok” – érvelt az államfő hétfőn egy tévéinterjúban. „Azoké is, akik most az utcákra vonulnak, és azoké is, akik nem.”

A tüntetéseket szervező szakmai és diákszervezetek azonban elutasították a részvételt a nemzeti konzultációban, olyan, szövetségesek közötti társalgásnak minősítve azt, amely csak elvenné a tüntetők által megfogalmazott aggodalmak élét. Ehelyett azt követelték, hogy az elnök kezdeményezzen külön tárgyalásokat velük.

Kolumbiában november második felében kezdődtek országos tüntetések több mint 200 ezer ember részvételével a kormány gazdasági reformtervei és a korrupció ellen, valamint az oktatásra fordítandó források hiánya és a fegyveres csoportok közösségi vezetők ellen elkövetett gyilkosságai miatt. A megmozdulások kezdetben zavargásokba torkolltak és legalább három ember halálát okozták, később azonban döntően békéssé váltak.

A világszerte kirobbanó tüntetések helyreállítják a demokráciába vetett hitet

Bogotá, 2019. november 27.
A kolumbiai elnök gazdasági és szociálpolitikája ellen tüntetők Bogotában 2019. november 27-én.
MTI/EPA/EFE/Juan Zarama Perini

Forrás: MTI/Reuters/AP/AFP

Friss hírek