Az USA lavírozni próbál Kína és Hongkong között

Közel a kereskedelmi megállapodás Kínával, de Washington figyel Hongkongra is – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden a Fehér Házban újságírói kérdésre válaszolva.

„Mit üzen a hongkongiaknak a helyi választások után, amelyek a demokráciát pártoló erők előretörését hozták?” – kérdezte egy újságíró az amerikai elnököt, mire Trump azt felelte: „velük vagyunk”. De rögtön hozzátette: kiváló a viszonya Hszi Csin-ping kínai elnökkel is.

Trump kifejtette: az amerikai kormányzat „a valaha volt legfontosabb kereskedelmi megállapodás” megkötése előtti tárgyalások utolsó szakaszához ért, s ez – mint fogalmazott – „nagyon jól halad”. Hozzáfűzte: azt szeretné, ha a dolgok Hongkongban is jól mennének. „Azt hiszem, így lesz. Azt hiszem, Hszi elnök elérheti, hogy így legyen. Ismerem őt, és tudom, hogy ő is azt szeretné, hogy így legyen” – mondta.

Bossier City, 2019. november 15.
A 2020-as amerikai elnökválasztáson ismét induló Donald Trump republikánus párti elnök egy kampányrendezvényen a Louisiana állambeli Bossier Cityben 2019. november 14-én.
MTI/AP/Gerald Herbert

Az elnököt nem kérdezték a kongresszus által megszavazott, Kína elleni szankciókat szorgalmazó törvényjavaslatról, ő pedig nem tért ki arra, hogy aláírja-e – és ezzel törvényerőre emeli – a javaslatot. Percekkel korábban tartott nemzetközi sajtókonferenciáján Mike Pompeo külügyminiszter nem válaszolt arra a kérdésre, hogy Trump aláírja-e a törvényjavaslatot.

A képviselőház és a szenátus által egy képviselő kivételével egyhangúlag megszavazott törvényjavaslat előírja a külügyminisztériumnak: legalább évente igazolnia kell, hogy nem csorbul Hongkong különleges autonóm státusza.

Múlt hét pénteken Donald Trump újságíróknak még azt állította: egyedül neki köszönhető, hogy sikerült megelőzni Peking katonai fellépését a hongkongi tüntetők ellen. Az amerikai elnök akkor azt is mondta: közölte a kínai elnökkel, hogy a katonai beavatkozás „borzasztó negatívan befolyásolná” a kereskedelmi tárgyalásokat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »