Az összeomlás szélén Venezuela egészségügyi rendszere

Az összeomlás szélén áll a történetének legsúlyosabb gazdasági válságát átélő Venezuela egészségügyi rendszere – figyelmeztetett szerdán caracasi látogatása végén Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettese.

„Saját szememmel láthattam, hogy az egészségügyi rendszer az összeomlás szélén áll. Számos kórház nélkülözi a vezetékes vizet és a legelemibb villanyáramot is” – írta Lowcock egy nyilatkozatban.

Közlése szerint egy caracasi kórházban azt tapasztalta, hogy „egyes válságos állapotban lévő betegek életét kórházi fertőzések fenyegetik, mert a legelemibb takarítási és fertőtlenítési feladatokat sem tudják elvégezni”.

Humanitárius segélyt osztanak szét Urenában, Venezuelában 2019. február 23-án. (EPA/DEIBISON TORRADO)

A hatalmas olajkészlettel rendelkező dél-amerikai ország évek óta súlyos gazdasági és politikai válsággal küzd. Bruttó hazai terméke (GDP) a felére zsugorodott 2013 óta, amikor Nicolás Maduro vette át a szocialista kormányzat vezetését elődjétől, Hugo Cháveztől. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint az országban 200 000 százalékos hiperinfláció tombol és súlyos gyógyszerhiánnyal küzdenek.

A válságért Nicolás Maduro elnök azokat a szankciókat okolja, amelyeket a Juan Guaidó ellenzéki vezetőt támogató Egyesült Államok vezetett be Venezuela ellen.

Tavaly súlyos, több száz emberéletet követelő tömegtüntetések kezdődtek Venezuelában, de ennek ellenére a hivatalban lévő elnök, Nicolás Maduro nyerte a választásokat. Guaidó, a jogköreitől megfosztott, ellenzéki többségű parlament elnöke idén januárban az ország ideiglenes elnökének kiáltotta ki magát, s azóta – az Egyesült Államokkal az élen – számos nyugati és térségbeli ország ismerte őt el ebben a tisztségében.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »