Egyelőre nem lesz előrehozott választás a briteknél

Nem sikerült elfogadtatni a londoni alsóházban az előrehozott parlamenti választásokról beterjesztett kormányzati kezdeményezést, mivel a hétfő esti szavazáson nem gyűlt össze az indítvány támogatásához szükséges, törvényben előírt kétharmados többség.

A parlament mandátumának hosszát öt évben rögzítő, 2011-ben kelt brit törvény értelmében a következő választás 2022-ben esedékes, és az ennél előbbi parlamenti választás kiírásához kétharmados támogatásra – a jelenlegi létszám alapján 434 voksra – lett volna szükség az alsóházban. A hétfő esti szavazáson azonban csak 293-an voksoltak a kormányfő indítványára.

Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnök most kezdeményezte harmadszor az előrehozott választások kiírását azóta, hogy a parlament a kormány ellenkezésével dacolva szeptemberben elfogadott egy ellenzéki kezdeményezésű törvényjavaslatot, amely október 19-ig adott határidőt a Brexit-megállapodás parlamenti jóváhagyására.

Mivel ez elmaradt, Johnsonnak ugyanezen törvény alapján kezdeményeznie kellett a Brexit halasztását az EU-nál.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A kormányfő a hétfő esti voksolás után bejelentette, hogy kedden ismét beterjeszti az előrehozott választást kezdeményező indítványát, ezúttal élve azzal a jogi kiskapuval, amely lehetővé teszi, hogy a rögzített idejű parlamenti mandátumról szóló jogszabályt felül lehet írni egy egysoros, a választások kiírásáról intézkedő, egyszerű többséghez kötött külön törvényjavaslattal.

A kormány szempontjából ennek a módszernek az a hátránya, hogy nem parlamenti határozatról, hanem törvényjavaslatról van szó, amelyhez az ellenzék a kormánynak nem tetsző módosításokat is beterjeszthet, és mivel a Konzervatív Pártnak nincs önálló többsége, ezeket a módosításokat az ellenzék el is fogadtathatja.

A Skót Nemzeti Párt (SNP) és a Liberális Demokraták alsóházi frakciója mindazonáltal jelezte, hogy nem zárkózik el Johnson indítványától, de azt szeretné, hogy a választást három nappal korábbra, december 9-re írják ki. Ebben az esetben a parlamentet a választási törvény alapján már pénteken fel kellene oszlatni, és így nem maradna idő a kormány számára a Brexit-megállapodás ratifikálására.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »