Újabb demokrata elnökjelölt-aspiráns adta fel a versenyt

Az ohiói Tim Ryan képviselő személyében újabb demokrata párti politikus szállt ki az elnökjelöltségért folytatott versenyből.

A képviselő a Twitteren jelentette be döntését. “Áprilisban szálltam be a versenybe azért, hogy hangot adjak azoknak, akikről elfeledkeztek ebben az országban. Ezt a harcot továbbra is folytatom” – fogalmazott. Kiemelte, hogy a globalizálódás és az ipari termelésben bekövetkezett automatizálás miatt megélhetésüket vesztettek érdekében emelte fel hangját.

Ryan mérsékelt politikusként határozta meg önmagát, és a kampányban többször is kifejtette, hogy az ohiói dolgozók érdekeit kívánja képviselni. Elemzők szerint azonban nem sikerült támogatásra lelnie a választók körében, kivált, hogy a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázóknak nagyon népes a tábora. Elmaradtak az adakozók is.

Ohióban 2016-ban Donald Trump győzött.

Ryan azt is közölte, hogy visszatér ohiói választói körébe és megindítja kampányát a jövő évi újraválasztása érdekében. A politikus a harmadik demokrata párti képviselő, aki visszalép az elnökjelöltségért folyó küzdelemből. Korábban a kaliforniai Eric Swalwell és a massachusettsi Seth Moulton adta fel elnökjelölti ambícióit.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Újabb brit nyári fesztivált fújtak le

A Glastonbury márciusi lefújása után a BST Hyde Park fesztivált is elérte a koronavírus. A szervezők ma bejelentették, hogy elmarad Londonban az eredetileg júliusra meghirdettek fesztivál, melyen többek között Taylor Swift, Post Malone, a Pearl Jam és a Duran Duran lépett volna fel.

Read More »

Most a járvány miatt zártak be az olasz kikötők

Az olaszországi kikötők nem biztosítanak megfelelő egészségbiztonsági körülményeket a migránsokkal érkező civilhajók fogadására az olasz kormány szerdán közzétett új rendelete szerint, amely az új koronavírus-járvány miatt véget vetett a korábban követett nyitott kikötők politikának.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás