Nagyrészt egymást kritizálták a demokrata elnökjelölt-aspiránsok

Az amerikai demokrata elnökjelölt-aspiránsok főképpen egymást bírálták csütörtök este a texasi Houston egyik egyetemén tartott vitájukon.

A vitát, mint az előzőeket is, a Demokrata Országos Bizottság (DNC, a párt vezető szerve) szervezte meg, és ezúttal az ABC televízió közvetítette. Tíz politikus vett rajta részt: Joe Biden volt alelnök, Elizabeth Warren massachusettsi, Bernie Sanders vermonti, Kamala Harris kaliforniai és Amy Klobuchar minnesotai szenátor, Cory Booker, aki New Jersey szenátora, továbbá Julián Castro, az Obama-kormány építésügyi minisztere, Pete Buttigieg, az indianai South Bend városka polgármestere, Beto O’Rourke volt texasi képviselő és Andrew Yang üzletember.

Az egyik műsorvezető, Jorge Ramos spanyolul indította el a vitát, és bevezetőjében azt mondta: “ez a mi országunk is”.

Ez volt a harmadik országos tévévita, amelyet június óta a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázók számára szerveztek meg, de ez volt az első, amelyen a párt mindhárom jelenleg legnépszerűbb politikusa, Joe Biden, Elizabeth Warren és Bernie Sanders is részt vett.

Houston, 2019. szeptember 13.
Amy Klobuchar minnesotai szenátor, Cory Booker New Jersey szenátora, Pete Buttigieg, az indianai South Bend város polgármestere, Bernie Sanders vermonti szenátor, Joe Biden volt amerikai alelnök, Elizabeth Warren massachusettsi szenátor, Kamala Harris kaliforniai szenátor, Andrew Yang üzletember, Beto O’Rourke volt texasi képviselő és Julián Castro, az Obama-kormány építésügyi minisztere (b-j) a demokrata elnökjelölt-aspiránsok vitáján Houstonban 2019. szeptember 12-én. Az elnökválasztást 2020-ban tartják az Egyesült Államokban.
MTI/AP/David J. Phillip

A vita fő témái most is az egészségügy helyzete, a bevándorlás ügye és a fegyvertartás szigorításának kérdése volt. Az egészségügyet illetően Joe Biden élesen bírálta a párt bal szárnyához sorolt Elizabeth Warren és Bernie Sanders elképzeléseit, amelyek szerint mindenkire ki kellene terjeszteni az egészségbiztosítást, és meg kellene szüntetni a magánbiztosítókat. A volt alelnök közölte, hogy terveik egész egyszerűen nem finanszírozhatók.

Sanders elismerte, hogy ehhez a középosztályt érintő jelentős adóemelésekre lenne szükség, de azzal érvelt, hogy az egészségbiztosításért fizetendő összeg viszont csökkenne. Julián Castro szerint ha Biden elképzelései válnának valóra, akkor több mint tízmillió amerikai maradna egészségbiztosítás nélkül. A vitában egy adott pillanatban Sanders felcsattant: “Ne hasonlítsák az én szocializmusomat a venezuelaihoz!”.

A politikusok sokat és hevesen bírálták egymást, elemzők szerint többet, mint Donald Trump elnököt. Pete Buttigieg meg is jegyezte: ezért nézhetetlenek az elnökjelölti viták, mindenkinek csak azt juttatják eszébe, hogy miért nem szeretik Washingtont, a washingtoni politizálást. Julián Castro visszaszólt: “ezt hívják demokrata előválasztásnak, ez a választás”.

A texasi San Antonióban született, de mexikói gyökerű Castro az El Pasóban augusztus elején elkövetett tömeggyilkosságról azt mondta: az elkövető olyan embereket vett célba, mint például ő. A szintén texasi Beto O’Rourke betiltaná a lőfegyvereket, és kötelezően visszavásároltatná ezeket a tulajdonosaiktól. Kamala Harris elnöki rendelettel szabályozná a fegyvertartást.

A migráció kezelését illetően a műsorvezető azt kérdezte Joe Bidentől: alelnökként mit tett, mikor az Obama-kormány szintén milliókat toloncoltatott ki, és szerinte a spanyolajkú amerikaiaknak miért kellene megbízniuk benne. Biden azzal válaszolt: Obama elnököt Donald Trumphoz hasonlítani “felháborító”. A műsorvezető emlékeztette őt arra: az Obama-kormány is elválasztotta az illegális migráns szülőktől kiskorú gyermekeiket.

Az elnökjelöltségre pályázó politikusok bírálták Donald Trumpot, elsősorban a Kínával folytatott kereskedelmi vita és általában a gazdaság szerintük nem jó helyzete miatt. Egyikük úgy vélte, hogy az elnök megosztja Amerikát, egy másik szerint pedig Trump elidegenítette az Egyesült Államok szövetségeseit.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A szerb ellenzéki pártok a választás tömeges bojkottjára készülnek

Sorra jelentik be a szerbiai ellenzéki pártok, hogy a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) szerintük elnyomó és kirekesztő politikája elleni tiltakozásul nem kívánnak részt venni a tavaszi parlamenti választáson. Így két kérdés vetődik fel: képesek lesznek-e ezek a pártok a következő fél évben is kitartani jelenlegi elhatározásuk mellett, és ha igen, milyen lesz a csak kormánypárti politikusokból álló szerbiai törvényhozás a következő négy évben?

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás