1,1 millió munkahely jött létre a Juncker-tervnek köszönhetően

Körülbelül 1,1 millió munkahely létrejöttét segítette és 0,9 százalékkal járult hozzá az Európai Unió bruttó hazai termékének (GDP) növekedéséhez az Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) – közölte kedden Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

Becslések szerint a 2015-ben elindított, Juncker-tervnek is nevezett EFSI 2022-re 1,8 százalékos GDP-bővülést és 1,7 millió új munkahely megteremtését tudja majd felmutatni – ismertetett egy friss jelentést a brüsszeli testület elnöke az Európai Parlament plenáris ülésén.

Kiemelte, hogy a beruházásösztönző intézkedéscsomag jelenleg is több mint egymillió kis- és középvállalkozást támogat. „Mindig is mondtam, hogy az EFSI nem gyógyír minden bajra, de büszkék lehetünk az eredményekre” – fogalmazott.

A strasbourgi vitán Juncker ötéves mandátumát értékelték, miután nagy rá az esély, hogy a bizottság jelenlegi elnöke most jelenik meg utoljára a képviselőtestület előtt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »