Kurz próbálkozhat elsőként a kormányalakítással Ausztriában

Alexander Van der Bellen osztrák államfő hétfőn kormányalakítási megbízást adott Sebastian Kurznak, a szeptemberi előrehozott parlamenti választáson győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetőjének.

A korábbi kancellár és az államfő ezt megelőzően mintegy egy órán át tárgyalt egymással, és az elnök a megbeszélések alapján arra a következtetésre jutott, hogy az ÖVP képes lesz sikeres koalíciós tárgyalásokat követően kormányt alakítani.

Alexander Van der Bellen a megbeszélést követően hangsúlyozta, hogy erős Ausztriát szeretne egy megerősödött Európában. Az államfő a leendő osztrák kormánnyal kapcsolatban azt mondta: „számára nem az a fontos, mely pártok kormányoznak, sokkal inkább az, hogy mely érdekek alapján kormányoznak”.

A legfontosabb feladatként a fenyegető klímakatasztrófa elleni fellépést jelölte meg, szerinte ugyanis az ország érdeke, hogy konkrét intézkedéseket hozzon annak megelőzésére. Ezen kívül a leendő kormány főbb feladatai között nevezte meg az igazságszolgáltatás függetlensége, valamint a biztonság érdekében hozandó intézkedéseket is.

Bécs, 2019. október 7.
Alexander Van der Bellen osztrák államfő (b) fogadja Sebastian Kurzot, az előrehozott választásokon győztes Osztrák Néppárt elnökét a bécsi Hofburgban 2019. október 7-én.
MTI/EPA/Christian Bruna

Sebastian Kurz az államfővel folytatott egyeztetés után hangsúlyozta, hogy cselekvőképes és stabil kormányt szeretne, amely Ausztria érdekében tevékenykedik, és megbirkózik a kihívásokkal – egyebek mellett a fenyegető gazdasági megtorpanással, a német gazdaság kedvezőtlen adataival, illetve a megoldatlan Brexit-kérdéssel. Emellett ugyanakkor megjegyezte, hogy alacsonyan kell tartani a munkanélküliséget, folytatni kell a megkezdett adócsökkentést és az illegális migráció elleni küzdelmet Ausztriában és Európában is, s nemzeti és nemzetközi szinten is kell részt vállalni a klímaváltozás elleni küzdelemben.

Kurz a kormányalakítási megbízást követően parlamenti súlyuk sorrendjében kezd tárgyalásokat a többi párt vezetőjével. Két pártból álló stabil többséget az ÖVP akkor tudhat maga mögött a parlamentben, ha visszatér a nagykoalíciós kormányzáshoz a szociáldemokratákkal, vagy előző koalíciós partnerével, a jobboldali Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) alakít kormányt. Ha az ÖVP a Zöldekkel lép szövetségre, kis parlamenti többséggel kormányozhatnának.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »