Jóléti intézkedések ígéretével kampányol a lengyel kormánypárt

Jaroslaw Kaczynski, a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke és Mateusz Morawiecki kormányfő ismertette hétfőn azokat a jóléti intézkedéseket, amelyeket a vasárnapi választási győzelem esetén a kormányzás első száz napján kezdeményeznek.

Az öt pont tartalmazza:

  • a kisvállalkozók által fizetett társadalombiztosítás csökkentését,
  • a 13. és a 14. havi nyugdíj kifizetését,
  • az egészségügyben egy új betegségmegelőzési vizsgálatcsomag bevezetését a 40 évnél idősebbek számára,
  • városi elkerülő utak megépítését,
  • valamint a lengyel gazdáknak járó támogatások felzárkóztatását a nyugat-európai szinthez.

Az említett programpontokat korábban, a választási kampány során hirdették meg. A hétfői sajtóértekezleten Kaczynski elmondta: a PiS már az új kormányzati ciklus első száz napján olyan törvényeket, illetve kormányprogramokat fogad majd el, amelyek lehetővé teszik e pontok megvalósítását.

Mateusz Morawiecki közölte: az alacsonyabb társadalombiztosítás mintegy 300 ezer kisvállalkozást érint, átlagban havi 500 zloty (mintegy 38 500 forint) megtakarítást jelent majd a havi átlagban maximum 10 ezer zloty (769 ezer forint) bruttó bevételt, valamint maximum 6 ezer zloty (461 ezer forint) jövedelmet elérő vállalkozóknak.

A közúti körgyűrűk építésének költségeit Morawiecki mintegy 20 milliárd zlotyra (1,5 billió forint) becsülte – a beruházásokat részben az állami költségvetésből, részben uniós támogatásból fedezik. Az agrártámogatási program viszont a 2020 utáni uniós költségvetésről szóló tárgyalásokkal, az európai kohéziós politikával függ majd össze – mondta a kormányfő.

A PiS választási programja előterében a biztonságpolitikai témák mellett éppen a gazdasági és társadalompolitikai intézkedések szerepelnek. A kormánypárt e téren az eddigi politikája folytatását ígéri. A kampány során a PiS az aktuálisan felmerülő társadalmi témákra is reagált, kiállva a hagyományos családfelfogás, valamint a keresztény értékek védelmében.

Felmérések szerint a párt a vasárnapi választáson újból abszolút többségre tehet szert a parlamentben.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »