A német vezetés rendezetlen brit kilépésre számít

Nagy valószínűséggel az Európai Unióval kötött megállapodás nélkül, rendezetlen módon szűnik meg a brit EU-tagság a német szövetségi pénzügyminisztérium szerint – jelentette csütörtökön a Handelsblatt című német üzleti lap a hírportálján a tárca egyik belső elemzésére hivatkozva.

A személyesen a tárca vezetőjének, Olaf Scholz pénzügyminiszter-alkancellárnak készített elemzés szerint a közösségben maradó országoknak komolyan számolniuk kell a rendezetlen Brexit eshetőségével, mert az új brit kormányfő, Boris Johnson ragaszkodik az ír-északír határellenőrzés visszaállításának elkerülését célzó tartalékmegoldás (backstop) nélküli megállapodáshoz, ami elfogadhatatlan az EU megmaradó 27 tagállamának.

A pénzügyminisztérium európai osztályának szakértői szerint Boris Johnson úgy tervezi, hogy a világ hét legfejlettebb ipari országát összefogó G7 csoport augusztus 24-én kezdődő franciaországi csúcstalálkozója lesz “a nagy pillanat”, a konzervatív politikus az Atlanti-óceán partján fekvő elegáns üdülőhelyen, Biarritzban rendezett eseményen jelenti majd be, hogy sikerrel vagy kudarccal zárulnak a Brexit-tárgyalások.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Ezért fontos, hogy a következő napokban ne változzon az EU álláspontja, a közösség továbbra is ragaszkodjon ahhoz, hogy a kilépési megállapodásnak rendelkeznie kell a backstopról – áll az elemzésben, amely szerint a brit kormány akkor sem lehet biztos a Brexit feltételrendszeréről tavaly kötött megállapodás parlamenti elfogadásában, ha az EU mégis engedne, és így végül törölnék a backstopról szóló részt.

A német pénzügyminisztérium szerint Németország és az EU lényegében befejezte a felkészülést a rendezetlen Brexitre. Az Európai Bizottság nem tervez újabb óvintézkedéseket, az eddigi lépéseket pedig nem szükséges korrigálni. Csupán apró kiigazításokra van szükség egyes területeken – például a pénzügyi szektorban, az elszámolóházak működésére vonatkozó szabályozásban -, de csak azért, mert az eredeti menetrenddel szemben nem márciusban, hanem október végén történik meg a Brexit.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás