A britek turbósebességgel készülnek a no-deal Brexitre, de ez sem lesz elég

Nagy-Britanniában „turbósebességgel” folyik a megállapodás nélküli uniós kilépés előkészítése, az ország a Brexit jelenleg érvényes határnapjára, azaz október 31-ére készen fog állni, hogy akár egyezménnyel, akár anélkül, de elhagyja az Európai Uniót – jelentette ki Dominic Raab újdonsült brit külügyminiszter hétfőn.

Raab – aki a Konzervatív Párt legradikálisabban EU-szkeptikus szárnyának prominens képviselője – azt mondta, hogy a „nem demokratikus”, ír-északír határkérdésre vonatkozó pótmegoldásnak (backstop) „mennie kell” a kilépési egyezményből. „Jó üzletet akarunk kötni az uniós partnerekkel és barátainkkal, és ez magában foglalja a backstop kivonását a Brexit-megállapodásból” – fogalmazott a politikus a BBC-nek adott interjújában.

Brit miniszterek vasárnapi elmondása alapján az új brit kormány azt feltételezi, hogy az EU semmilyen körülmények között nem fogja újratárgyalni a kilépési megállapodást (ezt egyébként az Unió korábban többször is világosan kijelentette). Az új brit miniszterelnök, Boris Johnson sokat hangoztatott álláspontja viszont az, hogy a brit európai uniós tagság mindenképpen megszűnik október utolsó napján, akár a kilépés feltételeit tartalmazó megállapodás elfogadása nélkül is.

Oliver Letwin konzervatív törvényhozó – aki a no-deal Brexit ellenzője – azt mondta a BBC-nek, hogy a parlament igyekszik megállítani a megállapodás nélküli brit kilépést, de nem világos, hogy valaha sikerülhet-e megakadályoznia egy ilyen forgatókönyvet. „Elfogadom, hogy talán nem leszünk képesek erre” – tette hozzá.

London, 2019. július 25.
A brit parlament által közreadott, videóról készült felvételen Boris Johnson új miniszterelnök beiktatása utáni első beszédét mondja a brit parlament alsóházában 2019. július 25-én. Boris Johnson elődje, Theresa May lemondott, mert nem tudott megállapodásra jutni az ellenzékkel a Brexit feltételrendszeréről.
MTI/EPA/Brit parlament

Nagy-Britannia nincs felkészülve a no-deal Brexitre

A Brit Iparszövetség (CBI) figyelmeztette Boris Johnson új brit miniszterelnök kormányát, hogy sem az Egyesült Királyság, sem az Európai Unió nincs felkészülve arra, hogy a brit európai uniós tagság megállapodás nélkül szűnjön meg október 31-én. Hétfőn ismertetett jelentésében a szövetség ugyan üdvözölte a brit kormány által tett előkészületeket, de hangsúlyozta, hogy a Brexit egyes következményeit – a kilépés példa nélküli jellege miatt – nem lehet enyhíteni.

Állásfoglalásában a szövetség a megállapodás nélküli Brexit várható legsúlyosabb következményeinek enyhítésére szolgál tanácsokkal, amelyeket a brit kormány, az Európai Bizottság, az európai uniós tagországok és a vállalatok által készített tervek összesítése alapján állított össze. „Noha a vállalatok már így is milliárdokat költöttek a megállapodás nélküli kilépésre való felkészülésre, még mindig gátolják őket a homályos útmutatások és menetrendek, a költségek, valamint a Brexit sokrétűsége” – fogalmazott a CBI, hozzátéve, hogy a nagyobb vállalatoknak – különösen az olyan szabályozottan működő területeken tevékenykedőknek, mint a pénzügyi szolgáltatások – jól átgondolt terveik vannak, a kisebb vállalkozások viszont kevésbé felkészültek.

A Brit Iparszövetség szerint a megállapodás nélküli kilépés csaknem a teljes brit gazdaságban fennakadásokat okozna.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters / MTI / Kitekintő

Friss hírek