Ötvenéves szabályokkal vágunk neki az űr meghódításának

A hatályos gyakorlatok alapján még nem egyértelmű a világűr emberi kiaknázásának szabályozása. A probléma gyökere abban rejlik, hogy már nemcsak államok, de magáncégek és milliárdos egyének is szeretnék magukénak tudni a világűr egy-egy szeletét, ahová saját objektumaikat, műholdjaikat is fellőnék.

Jeff Bezos, az Amazon alapítója és egyben a Blue Origin magántulajdonú rakétakilövő vállalat tulajdonosa hatalmas érdeklődést övező előadást tartott az emberiség valószínűsíthető jövőbeli világűrbeli életéről. Elképzelése szerint az emberek a jövőben a világűrben 1 millió fős befogadóképességű mesterséges településekben élhetnek majd. Véleménye szerint ahhoz, hogy a világűr emberi lakhatásra is alkalmassá váljon, nagyjából ugyanazt az infrastrukturális hátteret szükséges előkészíteni, ami az Amazon sikeressé tételéhez is kellett.

Az Amazon esetében a siker előfeltétele volt a küldemények szállításához szükséges postai szolgáltatások megléte, az otthoni számítógépek elterjedése az árucikkek megrendeléséhez, és a hitelkártyák általánossá válása a fizetések lebonyolításához.

A jelenlegi generáció feladata annak megvalósítása, hogy az űrben is kialakuljon egy hasonló infrastruktúra. Jeff Bezos itt alapvetően két dolgot említett meg: a jelenleginél sokkal alacsonyabb kilövési költségeket kell elérni, illetve ki kell aknázni a világűrben található erőforrásokat, nyersanyagkészleteket. Mindezeken felül azonban alapvető követelmény a misszió sikerességéhez a megfelelő jogi környezet megteremtése is.

Elavult a szabályozás

A jelenleg hatályos űrjog nagyrészt a hidegháború időszakában keletkezett. Az első jogszabály, a Világűrszerződés 1966-ban íródott és 1967-ben lépett hatályba – ez tartalmazza az alapvető irányelveket, mint például, hogy a világűr minden ország számára szabadon felderíthető, valamint, hogy állami szuverenitás itt nem állapítható meg. A világűrt, beleértve a Holdat és más égitesteket, sem a szuverenitás igényével, sem használat vagy foglalás útján, sem bármilyen más módon egyetlen nemzet sem sajátíthatja ki.

Később kerültek jogi köntösben is rögzítésre az olyan egyetemes jellegű szabályok, miszerint az államok felelősséggel tartoznak az általuk felküldött űrbéli tárgyak által okozott károkért, veszteségekért, illetve, hogy veszélyben lévő űrhajósok mentésében az országok egymásnak segítséget nyújtanak.  Mindezen előírások azonban azon az alapelven nyugszanak, hogy az űrprogramokat az államok indítják, nem pedig magáncégek, vagy esetleg milliárdos egyének. Ahogy pedig a világűr felfedezése iparosodik, úgy szembesülnek a szakemberek a kiugró jogi hiányosságokkal.

Két területen mutatkoznak komoly gondok: a törmelék kezelése és a készletek kitermelése vonatkozásában. Ezek közül a törmelékekkel kapcsolatos feladatok a sürgetőbbek. A NASA (az Egyesült Államok Űrügynöksége) már napjainkban 500.000 darab hulladékot regisztrált az űrben, Föld körüli pályán. Ezekbe ráadásul nem számolják bele az üveggolyónál kisebb méretű tárgyakat, amelyek számát a NASA több millióra becsüli. Mivel ezek az objektumok 27.000 km/órás sebességgel közlekednek az űrben, még ezek a kis törmelékdarabkák is kárt okozhatnak.

A balesetek, ütközések kivédését szolgálják a különféle védelmi rendszerek. Azok a vállalkozások, amelyek tárgyakat terveznek fellőni a világűrbe, ehhez előzetesen jóváhagyást és engedélyt kell kapniuk a nemzeti szakhatóságtól. Ezeknek az intézményeknek a feladata a javasolt pályák kivizsgálása és az elavult műholdakra vonatkozó életciklus szabályzatok megalkotása, amelyek alapján ezek vagy visszaengedhetőek a Föld légkörébe (ahol aztán elégnek), vagy úgynevezett temetőnyílásokban végzik, ahol az ütközések kockázata kizárt.

Az amerikai alapelveken nyugvó nemzetközi iránymutatások adják a legjobb megoldásokat a törmelékek által keletkezett kockázatok csökkentésére. Az Amerikai Űrfelügyeleti Hálózat birtokában vannak a nagyobb méretű űrhulladékok röppályáira vonatkozó elérhető adatok. A Nemzetközi Távközlési Unió (ENSZ ügynökség) felelős egyebek mellett az űrbéli rádiófrekvenciák elosztásáért, valamint a pályákon keringő műholdakra vonatkozó információk tárolásáért, mintegy elszámoló hivatalként.

Lyukak a rendszerben

A jelenleg érvényes rendszer azonban a Nemzetközi Távközlési Unió munkatársa szerint inkább tekintendő hallgatólagos megállapodásnak, mint kötelező érvényű keretszerződésnek. Nincsenek egységes életciklus szabályzatok, hiszen azokat az adott ország szakintézményei hozzák. Az űrbéli törmelékek által esetlegesen okozott károk csökkentésére vonatkozó iránymutatások betartása nem erőszakolható ki nemzetközi szinten. Amikor a műholdak zuhanó pályára kerülnek, ami napjainkban még évente csupán pár alkalommal fordul elő, az összeütközés a józan ész és a logika bevetésével elkerülhető. Az államok döntésétől függ, hogy a jó magaviselet normái szerint járnak-e el a nemzetközi és űrbéli cselekedeteik során.

India műholdromboló rakétatesztje közfelháborodást okozott és egy újabb törmelékmezőt hozott létre idén márciusban, mivel ismert volt már addigra, hogy Kína 2007-ben 25 százalékkal növelte az űrben fellelhető törmelékek számát csupán egyetlen hasonló tesztjével.

Azonban a problémák, és így a kockázatok továbbra is egyre nőnek. Tavaly egy amerikai startup cég, a Swarm Technologies mindössze 900 ezer dolláros büntetést fizetett azért, mert négy kis műholdat küldött Föld körüli pályára egy indiai rakétán, amit előzetesen az Amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság nem engedélyezett.

További veszélyforrás, hogy a világűrbe kilőtt objektumok száma egyre követhetetlenebbé válik. Az ENSZ űrbeli kapcsolatokért felelős hivatala szerint a Szputnyik 1957-es fellövése óta 8650 tárgyat bocsájtottak fel a világűrbe. Önmagában a SpaceX 12.000 kicsi műholdakból álló konstellációt tervez felküldeni Starlink néven. A világűrbe tervezett turizmus szintén megnöveli a forgalmat. Napjaink műholdas kommunikációja a geostacionárius pályán keringő tárgyakon keresztül zajlik, 36.000 km-rel a Föld felett. Ilyen magasságban a műholdak 1 nap alatt kerülik meg az adott égitestet, azt a látszatot keltve mintha egy helyben lebegnének.

Az űrbeli tevékenységek felelősségi szabályaira is ráfér a frissítés. A hatályos, 1972-es (!) szabály szerint egy űrbeli tárgy által okozott kár a fellövőt terheli. Ennek azonban akkor van igazán értelme, ha a tárgyat állam bocsájtja fel a saját határain belülről. 2009-ben azonban az elavult Kosmos-2251 nevű orosz katonai műhold és az Iridium 33, egy amerikai cég működő kereskedelmi műholdja ütközött össze – utóbbit egy orosz űrállomásról lőtték ki. Amennyiben az Iridium 33 kártérítési igényt akart volna bejelenteni (amit végül nem tett meg), ezt a honos külügyminisztériumán keresztül tehette volna csak meg, így tudta volna felvenni a kapcsolatot az orosz külügyminisztériummal. Oroszország pedig érvelhetett volna azzal, hogy mivel az Iridium 33-at orosz földről indították el, az objektum orosz, így ez beavatkozás az ország belügyeibe.

Azonban a törmelékek összeütközési kockázatának csökkentése mellett ugyanolyan fontos magának a törmelékeknek az eltakarítása is. Ennek érdekében számos technológiai újítás bevezetése megtörtént már, amikhez a hatályos szabályzatokat is módosítani kellene. A hatályos nemzetközi jogszabály szerint egy adott fellőtt tárgy az örökkévalóságig annak az államnak a tulajdona lesz, amelyik azt felbocsájtotta.

Űrbányászat

Egy másik megoldandó feladat az űrbeli bányászat kérdése, aminek a sikerét óriási technológiai és pénzügyi akadályok gátolják. Számos vállalat kezdett már kutatásokat ásványi anyagok után aszteroidákon, azonban nem jártak sikerrel.

„Amint képesek leszünk olyan technológiát kifejleszteni, amivel benépesíthetjük a Holdat, azt is elérhetjük, hogy hosszútávon lakhatóvá váljék az emberiség számára a világűr”- mondta Michelle Hanlon a Légi és Űrjog Program során a Mississippi Jogi Egyetemen.

Bezos jövőképe szerint a Hold árnyékos krátereiben jég felhasználásával üzemanyagot lehet előállítani, aminek a segítségével a Blue Origin 2024-ben Holdraszállást tud majd végrehajtani. A NASA űrállomást akar létrehozni a Holdon, ahonnan az űrhajósok robotszondákat működtethetnének az ott fellelhető ásványi anyagok betakarítása érdekében. Kínának és Indiának már vannak Holdbéli programjaik és ide irányuló terveik is.

Sokan megkérdőjelezik a világűrbeli készletek kiaknázásának jogszerűségét. A Világűr Szerződés értelmében ugyanis tilos az űrben a nemzeti eltulajdonítás. Az igazi kérdés azonban nem is az, hogy az űrbéli bányászat megengedett-e, hanem hogy milyen módon és körülmények között.

A nemzetközi jogászok a nyílt tenger és a tengerfenék vonatkozásában látják szükségesnek az űrbányászatra is hasznosítható jogszabályok módosítását. A nyílt tengeren egyik államnak sincs szuverenitása, de a készletek kiaknázásához nem szükséges nemzetközi engedély beszerzése. A tengerfenéken történő ásatás azonban szigorúan engedélyköteles, amelyet a Nemzetközi Tengerfenék Hatóság állíthat ki.

A tengerfenék bányászati rendszerhez hasonló szisztéma űrbéli kidolgozására már voltak próbálkozások, azonban ezek nem jártak sikerrel. A Hold Egyezmény 1984-ben lépett hatályba, ami nemzetközi rendszer létrehozását írta elő a Holdbéli kutatások és ásatások felülvizsgálatára – azonban ezt az egyezményt csak 18 ország írta alá.

Ez Patrick Slomski, a Clyde & Co ügyvédi iroda képviselője szerint azt bizonyítja, hogy az űrutazó országok inkább az önkéntesen alkalmazandó irányelveket támogatják, míg az űrben nem közlekedő államok inkább vállalnák a nemzetközi kötelezettségeket. Az ilyen egymásnak ellentmondó nézőpontok kifejezetten károsak a Hold Egyezmény megújíthatósága, de egy új nemzetközi űrmegállapodás megalkotása vonatkozásában is.

Mindezek alapján jogosan feltételezhető, hogy az egyetlen tartós megoldás a nyílt tenger modellje lehet. Az Egyesült Államok és Luxemburg – a műhold- és repülőgépiparban élen járó országok – már jogszabályban rögzítették, hogy csak a területükön bejegyzett cégek kezdhetnek űrbéli ásatásokat. Az Egyesült Arab Emirátusok is hasonló törvény megalkotásán fáradozik. Azonban az űrbeli készletek megszerzésére irányuló féktelen verseny biztos recept a konfrontációhoz. Ha például két különböző ország bányászai egymás mellett nyitnának üzletet a Holdon, a nemzeti jog nem lenne alkalmazható vita esetén.

Ennek elkerülésére a legjobb megoldás az együttműködés és a közös irányelvek elfogadása és betartása lehetne. Kötelezni kellene a nemzeti szakhatóságot, hogy amikor az űrbeli ásatást engedélyezi, arról tájékoztassa a nemzetközi társintézményét – de mint a fentiekből tisztán látszik, ez nem lesz egyszerű feladat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: The Economist / szemlézte: Pallos Judit

Friss hírek

Az USA húzza felfelé a világgazdaságot

Az Egyesült Államok tavalyi államháztartási hiányának példátlan pro-ciklikus bővülése felhajtóerőt adott a hazai fogyasztásnak, és ezzel egyidejűleg magyarázattal szolgált az amerikai gazdaság meglepő ellenállóképességet jelző tavalyi növekedésére is.

Read More »