Kell-e tartani a kínai politikai modell elterjedésétől?

Egyes nyugat-európai elemzők attól tartanak, hogy a kínai vezetők nemzetközi kapcsolataik alakítása során előszeretettel népszerűsítenék a fejlődés kínai modelljét a nyugati típusú demokrácia reális és sikeres alternatívájaként. A kínai modell azonban csak bizonyos előfeltételek mellett működik, a mindenkori pekingi kabinet pedig nagyon is tisztában van ezzel.

Régi bölcsesség, hogy nem létezik egyetlen globálisan és minden körülmények és társadalmi viszonyok között alkalmazható kormányzati modell. Mao Ce-tung ugyan megpróbálta a világ minden táján elterjeszteni a saját maga alkotta szociális-politikai programokat, a „Nagy Ugrást” és a kulturális forradalmat, amelynek révén sokan a nemzet megmentőjeként tisztelik és amely inspirálóan hatott Tanzániától az Egyesült Államokig. Azonban a sors különös fintoraként saját modellje otthon is kudarcba fulladt.

Miközben Nyugat-Európában sokan attól tartanak, hogy a jelenleg uralkodó kínai modell világszerte elterjedhet, az ázsiai ország jeles szakértői úgy tekintenek hazájuk tekintélyelvű reformokkal megspékelt és a külföld felé nyitó rendszerükre, mint egy egyedi megoldás. Azonban mindkét tábor súlyos tévedésben van.

A Kínai Kommunista Párt vezetősége a május negyedike mozgalom századik évfordulója alkalmából tartott állami ünnepségen a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2019. április 30-án. Az 1919. május 4-én a pekingi Tienanmen téren kezdődő diáktüntetések kiváltó oka az volt, hogy az első világháborút követő versailles-i békeszerződés Japánnak ítélt kínai területeket, ami országos lázongáshoz és japánellenes tüntetésekhez, hosszabb távon pedig a kínai nacionalizmus erősödéséhez vezetett. Kínában május 4. az ifjúság napja. MTI/EPA/Vu Hong

Kína a gazdaság terén kimagasló eredményeket elérő, villámgyorsan növekvő ázsiai tigrisek (Dél-Korea, Szingapúr, Tajvan és Hongkong) csoportjához tartozó, velük közös jellemvonásokkal rendelkező hatalom – csak éppen még a fejlődés egy korábbi szakaszában járnak.

A fenti országok mind társadalmi szempontból egyenlőségre törekvők, amelyeket látványos növekedésük időszakában egyedülálló vagy domináns pártrendszerek irányítottak. Sebes gazdasági növekedésük „titka” a fokozatos piacosítás, a külkereskedelem és a külföldi beruházások irányába történő fokozatos nyitás, valamint a nyugati országoktól átvett sikeres ipari és szabályozási gyakorlatok alkalmazása.

A tigriseket jellemzi még a társadalmi összeomlástól való félelem, a múltban átélt szörnyű traumák feldolgozatlansága: Japán, mint a II. világháború egyik legnagyobb vesztese, a koreai háborús élmények és utóhatásai Dél-Korea számára, a kínai polgárháború kimenetele Tajvan vonatkozásában, valamint a sokkoló körülmények, ahogyan Szingapúr elnyerte függetlenségét Malajziától.

A múltbeli események megismétlődésétől  és az említett összeomlástól való félelem motiválja ezen országok vezetőit arra, hogy magas kockázattal járó, bomlasztó irányelvekkel kormányozzanak, és ezzel indokolják a társadalmi változásokat követelő hangok drasztikus elnyomását is.

A kínai vezetők a fejedelemségek felbomlása óta élnek a kockázatokat is magukban hordozó változások, mint politikai irányelv módszerével, ami a Kommunista Párt legfőbb hatalmi eszköze lett. Így kerültek teljesen pártállami irányítás alá a munkahelyek, a jövedelmek és a családi életkörülmények is. Az állam központi irányítói egyenesen fenyegetésként élték meg, amikor Anhui tartomány földművesei elkezdték visszavenni a családjuktól régen elkobzott földeket, még ha ez a fejlemény gyors gazdasági növekedést eredményezett is. Teng Hsziao-ping vezetésével (a Kínai Népköztársaság egykori vezetője) magasrangú tisztségviselők úgy gondolták, hogy (habár ez abban az időben nagyon kockázatos volt) ez a pozitív tendencia folytatódni fog, ami együtt jár majd a kormányzati bevételek konszolidációjával és jelentős mértékű népszerűséget hoz a Kommunista Pártnak. Az elgondolás sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Kína későbbi vezetői (Jiang Zemin és Zhu Rongji) folytatták ezt a gyakorlatot és kiterjesztették a városi ipar irányítására is.

Normális körülmények között az elsőszámú vezetők nem vállalnak be hasonlóan jelentős kockázatot magában hordozó kormányzati döntéseket. Igaz ez a társadalomra is, aminek a tagjai normális helyzetben nem fogadnák el azt a fajta nyomást és létbizonytalanságot, amelyet az egy röpke évtized alatt 45 millió ipari munkahely megszűnése eredményezett Zhu Rongji miniszterelnöksége alatt.

Habár ennek az évtizednek a végére az ország összeomlásától való félelem eloszlott, de igaz az is, hogy a kormány piaci reformjai iránti harag egyre hevesebbé vált. A korabeli reformizmus utat nyitott a Hu Csin-tao-tól (egykori kommunista pártfőtitkár) elhangzó harmonikus társadalom eljövetelét ígérő biztató jövőképnek, amely egyben az akkori zavargások elhalását is magában foglalta.

Hszi Csin-ping irányt váltott

Az országban napjainkban fennálló drámai helyzetet csak fokozza, hogy a jelenleg érvényben lévő nemzeti gazdasági tervek célja a piaci reformok további fokozása, ahogy arról a kommunista párt 2013. évi harmadik ülésén a források piaci elosztásának irányáról szóló döntésében határozott. A politikai ellenállást ha lehet ez még jobban feltüzelte, így Hszi Csin-ping úgy döntött, hogy közvetlen politikai ellenőrzés alá vonja a piaci reformokat.

A másik vezetői megoldás a Teng és Zhu által alkalmazott kompromisszum, a társadalmilag előnyös piacosítás érdekében a közvetlen politikai ellenőrzés egyes elemeinek elvetése lehetne. Ez a gyakorlatban mára kivetítve azt jelentené, hogy a Kommunista Párt visszalépne az állami tulajdonú vállalkozások és a jogrendszer közvetlen ellenőrzésétől. Hszi azonban másképp döntött: az összes vállalkozást és az igazságügyi rendszert is politikai ellenőrzés alá vonta.

Mindezek alapján kijelenthető: napjaink kínai modellje nem működőképes, még odahaza sem. Ennek hosszútávú gazdasági következményei minden valószínűség szerint súlyosak lesznek.

Teng Hsziao-ping és Jiang Zemin vezetése alatt a Kínai Kommunista Párt mintaként szolgált a jövő generáció számára, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a lakosság életszínvonalának javítását prioritásként kezelték a hatalmi érdekekkel szemben. A jelenlegi vezetés azonban görcsösen kapaszkodik a hatalomba, a politikai befolyást és ellenőrzést a nemzeti gazdasági tervek kárára terjeszti ki az élet számos területére. Így nem is csoda, ha a lakosok a kínai vezetőket ma már inkább tekintik érdekcsoportnak.

Összességében a jelenlegi kínai modell nem áll készen a nemzetközi piacon történő megmérettetésre, a fejlődő országok között semmiképpen. Habár ez a fennálló rendszer nem csak Kínában terjedt el, mégis csak azokra az országokra korlátozódott, amelyek hatalmas traumát éltek át az 1940-es és 1950-es években, mivel a társadalom drasztikus nyomás alá került a válság eredményes kezelhetősége érdekében.

A kínai vezető szakértők jelentős részében is tudatosult, hogy a hazájukban érvényben lévő modell külföldön nem adaptálható. Ezen logika mentén haladva kijelenthető, hogy a globálisan elterjesztett kínai modellre vonatkozó nyugat-európai félelmek nem megalapozottak.

Forrás: East Asia Forum ; szemlézte: Pallos Judit

  • Kapcsolódó cikkeink:

Felkapott hírek

Friss hírek

Jövő héten találkozik Erdogan és Putyin

Az orosz elnök szíriai különmegbízottja és a török elnöki szóvivő csütörtökön megállapodott arról, hogy Ankara és Moszkva továbbra is együttműködik Szíria területi épségének ügyében. Erdogan jövő hétfőn Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel fog tárgyalni Szíria ügyében.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás