Kell-e tartani a kínai politikai modell elterjedésétől?

Egyes nyugat-európai elemzők attól tartanak, hogy a kínai vezetők nemzetközi kapcsolataik alakítása során előszeretettel népszerűsítenék a fejlődés kínai modelljét a nyugati típusú demokrácia reális és sikeres alternatívájaként. A kínai modell azonban csak bizonyos előfeltételek mellett működik, a mindenkori pekingi kabinet pedig nagyon is tisztában van ezzel.

Régi bölcsesség, hogy nem létezik egyetlen globálisan és minden körülmények és társadalmi viszonyok között alkalmazható kormányzati modell. Mao Ce-tung ugyan megpróbálta a világ minden táján elterjeszteni a saját maga alkotta szociális-politikai programokat, a „Nagy Ugrást” és a kulturális forradalmat, amelynek révén sokan a nemzet megmentőjeként tisztelik és amely inspirálóan hatott Tanzániától az Egyesült Államokig. Azonban a sors különös fintoraként saját modellje otthon is kudarcba fulladt.

Miközben Nyugat-Európában sokan attól tartanak, hogy a jelenleg uralkodó kínai modell világszerte elterjedhet, az ázsiai ország jeles szakértői úgy tekintenek hazájuk tekintélyelvű reformokkal megspékelt és a külföld felé nyitó rendszerükre, mint egy egyedi megoldás. Azonban mindkét tábor súlyos tévedésben van.

A Kínai Kommunista Párt vezetősége a május negyedike mozgalom századik évfordulója alkalmából tartott állami ünnepségen a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2019. április 30-án. Az 1919. május 4-én a pekingi Tienanmen téren kezdődő diáktüntetések kiváltó oka az volt, hogy az első világháborút követő versailles-i békeszerződés Japánnak ítélt kínai területeket, ami országos lázongáshoz és japánellenes tüntetésekhez, hosszabb távon pedig a kínai nacionalizmus erősödéséhez vezetett. Kínában május 4. az ifjúság napja. MTI/EPA/Vu Hong

Kína a gazdaság terén kimagasló eredményeket elérő, villámgyorsan növekvő ázsiai tigrisek (Dél-Korea, Szingapúr, Tajvan és Hongkong) csoportjához tartozó, velük közös jellemvonásokkal rendelkező hatalom – csak éppen még a fejlődés egy korábbi szakaszában járnak.

A fenti országok mind társadalmi szempontból egyenlőségre törekvők, amelyeket látványos növekedésük időszakában egyedülálló vagy domináns pártrendszerek irányítottak. Sebes gazdasági növekedésük „titka” a fokozatos piacosítás, a külkereskedelem és a külföldi beruházások irányába történő fokozatos nyitás, valamint a nyugati országoktól átvett sikeres ipari és szabályozási gyakorlatok alkalmazása.

A tigriseket jellemzi még a társadalmi összeomlástól való félelem, a múltban átélt szörnyű traumák feldolgozatlansága: Japán, mint a II. világháború egyik legnagyobb vesztese, a koreai háborús élmények és utóhatásai Dél-Korea számára, a kínai polgárháború kimenetele Tajvan vonatkozásában, valamint a sokkoló körülmények, ahogyan Szingapúr elnyerte függetlenségét Malajziától.

A múltbeli események megismétlődésétől  és az említett összeomlástól való félelem motiválja ezen országok vezetőit arra, hogy magas kockázattal járó, bomlasztó irányelvekkel kormányozzanak, és ezzel indokolják a társadalmi változásokat követelő hangok drasztikus elnyomását is.

A kínai vezetők a fejedelemségek felbomlása óta élnek a kockázatokat is magukban hordozó változások, mint politikai irányelv módszerével, ami a Kommunista Párt legfőbb hatalmi eszköze lett. Így kerültek teljesen pártállami irányítás alá a munkahelyek, a jövedelmek és a családi életkörülmények is. Az állam központi irányítói egyenesen fenyegetésként élték meg, amikor Anhui tartomány földművesei elkezdték visszavenni a családjuktól régen elkobzott földeket, még ha ez a fejlemény gyors gazdasági növekedést eredményezett is. Teng Hsziao-ping vezetésével (a Kínai Népköztársaság egykori vezetője) magasrangú tisztségviselők úgy gondolták, hogy (habár ez abban az időben nagyon kockázatos volt) ez a pozitív tendencia folytatódni fog, ami együtt jár majd a kormányzati bevételek konszolidációjával és jelentős mértékű népszerűséget hoz a Kommunista Pártnak. Az elgondolás sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Kína későbbi vezetői (Jiang Zemin és Zhu Rongji) folytatták ezt a gyakorlatot és kiterjesztették a városi ipar irányítására is.

Normális körülmények között az elsőszámú vezetők nem vállalnak be hasonlóan jelentős kockázatot magában hordozó kormányzati döntéseket. Igaz ez a társadalomra is, aminek a tagjai normális helyzetben nem fogadnák el azt a fajta nyomást és létbizonytalanságot, amelyet az egy röpke évtized alatt 45 millió ipari munkahely megszűnése eredményezett Zhu Rongji miniszterelnöksége alatt.

Habár ennek az évtizednek a végére az ország összeomlásától való félelem eloszlott, de igaz az is, hogy a kormány piaci reformjai iránti harag egyre hevesebbé vált. A korabeli reformizmus utat nyitott a Hu Csin-tao-tól (egykori kommunista pártfőtitkár) elhangzó harmonikus társadalom eljövetelét ígérő biztató jövőképnek, amely egyben az akkori zavargások elhalását is magában foglalta.

Hszi Csin-ping irányt váltott

Az országban napjainkban fennálló drámai helyzetet csak fokozza, hogy a jelenleg érvényben lévő nemzeti gazdasági tervek célja a piaci reformok további fokozása, ahogy arról a kommunista párt 2013. évi harmadik ülésén a források piaci elosztásának irányáról szóló döntésében határozott. A politikai ellenállást ha lehet ez még jobban feltüzelte, így Hszi Csin-ping úgy döntött, hogy közvetlen politikai ellenőrzés alá vonja a piaci reformokat.

A másik vezetői megoldás a Teng és Zhu által alkalmazott kompromisszum, a társadalmilag előnyös piacosítás érdekében a közvetlen politikai ellenőrzés egyes elemeinek elvetése lehetne. Ez a gyakorlatban mára kivetítve azt jelentené, hogy a Kommunista Párt visszalépne az állami tulajdonú vállalkozások és a jogrendszer közvetlen ellenőrzésétől. Hszi azonban másképp döntött: az összes vállalkozást és az igazságügyi rendszert is politikai ellenőrzés alá vonta.

Mindezek alapján kijelenthető: napjaink kínai modellje nem működőképes, még odahaza sem. Ennek hosszútávú gazdasági következményei minden valószínűség szerint súlyosak lesznek.

Teng Hsziao-ping és Jiang Zemin vezetése alatt a Kínai Kommunista Párt mintaként szolgált a jövő generáció számára, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a lakosság életszínvonalának javítását prioritásként kezelték a hatalmi érdekekkel szemben. A jelenlegi vezetés azonban görcsösen kapaszkodik a hatalomba, a politikai befolyást és ellenőrzést a nemzeti gazdasági tervek kárára terjeszti ki az élet számos területére. Így nem is csoda, ha a lakosok a kínai vezetőket ma már inkább tekintik érdekcsoportnak.

Összességében a jelenlegi kínai modell nem áll készen a nemzetközi piacon történő megmérettetésre, a fejlődő országok között semmiképpen. Habár ez a fennálló rendszer nem csak Kínában terjedt el, mégis csak azokra az országokra korlátozódott, amelyek hatalmas traumát éltek át az 1940-es és 1950-es években, mivel a társadalom drasztikus nyomás alá került a válság eredményes kezelhetősége érdekében.

A kínai vezető szakértők jelentős részében is tudatosult, hogy a hazájukban érvényben lévő modell külföldön nem adaptálható. Ezen logika mentén haladva kijelenthető, hogy a globálisan elterjesztett kínai modellre vonatkozó nyugat-európai félelmek nem megalapozottak.

Forrás: East Asia Forum ; szemlézte: Pallos Judit

  • Kapcsolódó cikkeink:

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás