Bár az ázsiai országok félnek Kínától, Trumppal sem közösködnének

Annak ellenére, hogy az ázsiai országok nem kedvelik Hszi Csin-ping kínai államfő megfélemlítő módszereit, Donald Trump amerikai elnök viselkedése szintén óvatossá teszi őket.

Mivel lehet kedveskedni egy olyan ázsiai védelmi miniszternek, akinek mindene megvan? Mit szólna mondjuk egy illegálisan olajat szállító észak-koreai hajóról készült fotósorozatnak? Patrick Shanahan amerikai ügyvezető védelmi miniszter pontosan ilyen felvételeket mutatott kínai kollégájának, Vej Feng-ho-nak a múlt héten Szingapúrban megrendezett Shangri-La Párbeszéd elnevezésű, ázsiai védelmi miniszteri tanácskozáson, amelynek fő témája az Egyesült Államok és Kína között az ázsiai befolyásért folyó harc volt.

A lépés egy feszült időben tett enyhítő gesztus volt. Amikor a riporterek megkérdezték Shanahan-től, hogy mit akar mondani négyszemközt Vej tábornoknak, a válasz nem a Huawei-ről vagy a Dél-kínai-tengerről szólt. Ehelyett az amerikai ügyvezető védelmi miniszter annyit mondott: “izgatott”, hogy feltárja a lehetséges együttműködési területeket. Az észak-koreai szankciók megsértése – amely gyakran a kínai vizeken fordul elő – a lista elején szerepelt. Egy ilyen együttműködés azt mutatná, hogy Amerika és Kína “konstruktívan is versenyezhetnek”.

A Pentagon június 1-jén tette közzé az erre a “versenyre” vonatkozó terveit, mégpedig indo-csendes-óceáni stratégia néven, amelynek alapjául a “Szabad és Nyitott indo-csendes-óceáni Térség” (FOIP) ötlete, a Japán által megfogalmazott és a Trump-adminisztráció által lelkesen támogatott stratégia szolgált. A FOIP lényegében egy szabályokon alapuló viszonválasz Kína befolyási övezetekről, ágyúnaszád-diplomáciájáról és homályos kölcsönökről alkotott elképzeléseire. “Senki nem nem uralkodhat az Indo-Csendes-Óceán felett” – fogalmaz a Pentagon jelentése.

Shanahan elképzelése a felelősségteljes versenyről dicséretes és hozzáértésről tanúskodik. Az ázsiai államok valószínűleg jobban hajlanak majd arra, hogy csatlakozzanak a FOIP-hez, ha meg vannak győződve arról, hogy Amerika nem akar háborút. Mindazonáltal az Egyesült Államok előtt kemény feladat áll. Úgy akarja stabilizálni a Kínával fenntartott kapcsolatait, hogy közben stratégiai partnereit arra ösztökéli: álljanak ellen az ázsiai óriás befolyásának.

Patrick Shanahan amerikai ügyvezető védelmi miniszter (b) kezet fog kínai hivatali partnerével, Vej Feng-ho-val a Szingapúrban megrendezett Shangri-La Párbeszéd elnevezésű, ázsiai védelmi miniszteri tanácskozáson 2019. június 1-jén. (EPA/WALLACE WOON)

Kezdjük az olajággal. Vej tábornok nemcsak hogy figyelmen kívül hagyta a békülő gesztust, de össze is zúzta az olajágat. “Felkelni, kik nem akarnak rabszolgák lenni! Vérünkből és húsunkból építsük fel az új Nagy Falat!” – idézte egy június 2-án mondott beszédében a kínai himnusz szövegét. Egyúttal arra figyelmeztetett, hogy a kínai hadsereg “nem fél az áldozathozataltól”, illetve hogy “nem ígérjük, hogy lemondunk az erőszak alkalmazásáról Tajvan ellen”.

Azt hihetnénk, hogy az ilyen kínai kijelentések az USA karjaiba és a FOIP-hez űzi az ázsiai nemzeteket. Nos, bizonyos esetekben ez valóban így történik. Narendra Modi indiai miniszterelnök például közölte, hogy második hivatali időszakában el akarja mélyíti az indiai-amerikai védelmi kapcsolatokat, Japán pedig folyamatosan erősíti védelmi képességeit és a Dél-kínai-tengerre vezényli a flottáját.

Az Egyesült Államok, Japán, Ausztrália és India – azaz a Négyoldalú Biztonsági Párbeszéd (Quadrilateral Security Dialogue / Quad), amely az ázsiai csendes-óceáni térség hatalmi egyensúlyának megőrzésén dolgozik – ismét rendszeresen tanácskozik, legutóbb éppen május 31-én ültek össze. Szóban mindannyian lelkesen támogatják az ötletet, hogy a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) álljon a FOIP középpontjában. A probléma az, hogy nem az összes ASEAN-ország vevő az ötletre, sokan ugyanis nem bíznak abban, hogy az USA valóban megmarad mint külső támogató erő, lévén a Kínával való bárminemű háború költségei idővel emelkednek. Akkor meg miért kockáztatnák Kína haragját? “A kínai parti őrség hajója nagyobb, mint a malajziai hadihajók” – panaszolta a téma kapcsán Malajzia védelmi minisztere.

Shanahan mindent megtett, hogy csillapítsa az ilyen és ehhez hasonló aggályokat. Rámutatott, hogy az indo-csendes-óceáni térség “kiemelten fontos terület” az Egyesült Államok számára. Példaként említette, hogy egyre gyakrabban haladnak át amerikai hadihajók a Dél-kínai-tenger olyan területein, amelyeket Kína a magáénak követel – májusban két ilyen eset is előfordult.

Az erőfitogtatás azonban csak az egyenlet egyik fele. A nagyobb rizikó az, hogy Donald Trump kiszámíthatatlan külpolitikája nem feltétlenül összeegyeztethető a FOIP alapelveivel:

• az importvámok ügye aláássa a szabályokon alapuló kereskedelmi rendet;
• az amerikai elnök nem épp arról híres, hogy felszólalna az emberi jogok mellett;
• az Iránnal fennálló feszültségek miatt Amerika figyelme közben egyre inkább a Közel-Kelet felé fordul;
• továbbá a Huawei ellen indított “hadjárat”, valamint az orosz fegyverek és az iráni olaj vásárlóinak szankcionálása több ázsiai nemzet számára semmivel sem tűnik jobbnak, mint a kínai uralom elfogadása.

Ausztrália, India és Japán egyértelműen Trump-párti, továbbá Szingapúr és Vietnam is szimpatizál az Egyesült Államokkal. A legtöbb ASEAN-ország azonban gyűlöli a gondolatot, hogy “valamelyik oldalt válassza”, annak ellenére, hogy Kína szándékaival kapcsolatban egyre szélesebb körű aggályok merülnek fel.

Forrás: The Economist