Öt hónapig tartott a béke Olaszország és az EB között

Az Európai Bizottság levélben kért magyarázatot az olasz kormánytól az ország államháztartási helyzetének romlása miatt, ezzel a döntéssel megnyílt a lehetőség arra, hogy az Európai Bizottság a jövő héten túlzottdeficit-eljárást kezdeményezhessen Olaszország ellen – tudta meg a Reuters hírügynökség európai uniós forrásoktól szerdán.

A hírügynökség úgy értesült, hogy a levelet az uniós biztosok szokásos heti ülése után, szerdán küldték el Olaszországnak. Hasonló okok miatt hasonló tartalmú levelet kapott Franciaország, Belgium és Ciprus is. A négy ország kormányának péntekig kell válaszolnia Brüsszelnek.

Az EU stabilitási és növekedési paktumának értelmében a tagállamok költségvetési hiánya nem haladhatja meg a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát, az államadósság pedig nem lépheti át a GDP 60 százalékát. Az uniós szerződések szerint az Európai Bizottság kötelessége levélben figyelmeztetni minden olyan tagországot, amelyik átlépi az uniós küszöbértékeket, illetve magyarázatot kérni az eltérés okaira.

A négy ország közül Olaszország helyzete a legbonyolultabb, államadóssága tavaly 2300 milliárd euróra, a bruttó hazai termék 132,2 százalékára rúgott, ami a második legmagasabb arány volt az EU-ban Görögország 181%-os adata után.

Az uniós bizottság előrejelzése szerint ez az arány idén 133,7 százalékra, 2020-ra pedig 135,2 százalékra emelkedik, ráadásul a költségvetés strukturális hiánya 2015 óta minden évben nőtt. Ha a kormány nem változtat fiskális politikáján, a deficit idén a GDP 2,4 százalékára, 2020-ban pedig a GDP 3,6 százalékára fog rúgni.

Az olasz kormány és az Európai Bizottság tavaly decemberben még abban állapodott meg, hogy idén legfeljebb 2,04 százalékra rúghat a GDP-arányos deficit. Idén áprilisban viszont már olyan hírek röppentek fel, miszerint az olasz kormány 2,5 százalékra emeli a költségvetési hiány várható mértékét, azaz a hiány még az EU által tavaly év végén visszautasított tervnél is magasabb lehet. Az IMF pedig már 2,7%-os becslésnél tart.

Megint baj van az olasz költségvetéssel

Mindez pedig ellentétben áll a Rómával tavaly megkötött kompromisszummal, amelynek alapján az uniós bizottság kivételesen megengedte Olaszországnak, hogy strukturális hiányát, annak csökkentése helyett változatlan szinten tartsa, ami optimális gazdasági növekedési feltételek mellett adósságcsökkenést jelentett volna. Az olasz gazdaság növekedése az uniós előrejelzések szerint idén nem éri el az egy százalékot sem.

A bizottság június 5-én teszi közzé ajánlásait az uniós tagállamok által benyújtott stabilitási, illetve konvergenciaprogramokról, és ennek keretében kezdeményezhet túlzottdeficit-eljárást Olaszország ellen.

Az uniós bizottság ajánlására a pénzügyminiszteri tanács indíthatja el a túlzottdeficit-eljárást, amelynek során az érintett országnak az általa vállalt korrekciós intézkedéseket és politikákat tartalmazó tervet kell benyújtania, a megvalósításra vonatkozó határidőkkel együtt. Az ajánlások alkalmazását elmulasztó euróövezeti országok akár a GDP 0,2 százalékát is elérő bírsággal sújthatók. Olaszország esetében a bírság nagyjából 3,5 milliárd euróra rúghat.

A pénzügyminiszteri tanács a június közepén vagy a július elején esedékes ülésén foglalhat állást az Európai Bizottság javaslatáról – eddig ugyanakkor egyetlen EU-tagállamot sem sújtottak bírsággal a túlzottdeficit-eljárás keretében.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »