A Huawei-re nem lesznek érdemi hatással az ellene bevezetett amerikai szankciók


A rovat támogatója az XTB

Nem lesznek számottevő hatással, bár a cég növekedését kissé lassíthatják Huawei Technologies ellen életbe léptetett amerikai szankciók – idézi a Nikkei Asian Review hírportál a kínai távközlési berendezésgyártó konszern alapító-vezérigazgatóját.

Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei), a Huawei Technologies alapítója a cég központjában Sencsenben szombaton a japán médiának adott interjúban hangsúlyozta, hogy vállalata semmilyen illegális dolgot nem követett el. Egyúttal hangot adott annak a meggyőződésének is, hogy az amerikai intézkedéseknek csak korlátozott hatása lesz a Huawei üzletmenetére és kevéssé befolyásolja a cég hosszú távú növekedési kilátásait.

“Semmilyen törvénybe ütközőt nem követtünk el” – fogalmazott a cég vezére az amerikai szankciók bejelentése óta adott első interjújában. “Növekedésünk lelassulhat ugyan, de csak kismértékben” – tette hozzá, megjegyezve, hogy az éves bevétel növekedési üteme valószínűleg 20 százalék alatt lesz.

A Huawei Technologies tavalyi 105 milliárd dolláros (721 milliárd jüan) forgalmával a világ legnagyobb mobil távközlési berendezés gyártója. Tavaly 67 milliárd dollárt fordított alapanyagok és alkatrészek beszerzésére világszerte, ebből 11 milliárd dollár értékben vásárolt amerikai cégektől alkatrészeket.

Donald Trump amerikai elnök a múlt héten szerdán elnöki rendeletet írt alá az Egyesült Államok telekommunikációs hálózatainak védelméről. Pénteken pedig Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma formálisan is megtiltotta amerikai termékek és technológiák eladását a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalatnak. A minisztérium rendelete alapján a Huawei 68 leányvállalata került világszerte feketelistára, kéttucatnyi országban.

“Az ilyen, az üzleti partnereket fenyegető politika csak kedvét szegi a vállalatoknak ha kockázatvállalásról lenne szó és végül az Egyesült Államok hitelvesztéséhez vezet” – mondta Zsen Cseng-fej. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Donald Trump kereskedelmi politikája viszont nagyban hozzájárul a kínai gazdasági reformfolyamat felgyorsításához, “és ennek köszönhetően a későbbiekben reményeim szerint javulni fog közöttünk a viszony”.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy vállalata semmilyen téren nem fog engedni Washington nyomásának. “Nem fogunk változtatni sem vezetőségünkön, sem nem fogunk külső felügyeletet elfogadni ahogy a ZTE tette” – mondta, utalva a ZTE ellen tavaly elrendelt amerikai szankciókra, amelyek kis híján csődbe sodorták a kínai technológiai céget.

Az alkatrész beszerzésekről szólva a Huawei vezérigazgatója kijelentette: folytatják saját áramköreik fejlesztését a szankciók hatásának mérséklése érdekében. “Semmi gond” nincs azzal, ha a Qualcomm és más amerikai áramkörgyártók leállítják szállításaikat a Huaweinek. “Fel vagyunk rá készülve” – fogalmazott.

Hasonló hangot ütött meg a Huawei processzorokat tervező és gyártó érdekeltsége, a HiSilicon Technologies elnöke is egy korábbi nyilatkozatában: “évek óta készülünk erre a fordulatra, megvan a B-tervünk”.

Zsen Cseng-fej nyilatkozatában határozottan elutasította 5G távközlési berendezések amerikai gyártásának a lehetőségét. “Ha megkérnek rá sem megyünk” – szögezte le.

Mindazonáltal pénteken már hírek jelentek meg a nemzetközi médiában arról, hogy az Egyesült Államok egyes területeken bizonyos szolgáltatók számára engedményekkel készül enyhíteni a Huawei ellen elrendelt korlátozások hatását.

A Reuters hírügynökség értesülése szerint a washingtoni kereskedelmi minisztérium a zavartalan szolgáltatás biztosítása érdekében 90 napra mentesítést készül adni a Huawei egyes ügyfeleinek a szankciók betartása alól. A tilalom ugyanis azt is jelentené, hogy a Huawei nem tudja elvégezni a már telepített távközlési berendezések karbantartását.

Vang Ji kínai külügyminiszter a Reuters hírügynökség beszámolója szerint szombaton telefonbeszélgetésen arra hívta fel Mike Pompeo amerikai külügyminiszter figyelmét, hogy a legutóbb tett amerikai lépések nagyban sértik Kína gazdasági érdekeit és ezért nagyobb önmérsékletre lenne szükség. Megfogalmazása szerint az Egyesült Államok “túl messzire ment” a kereskedelmi vitában. Hangsúlyozta, Kína változatlanul is a tárgyalásos megoldást preferálja, annak azonban egyenlő felek között kell történnie.

Forrás:

https://asia.nikkei.com/Economy/Trade-war/Huawei-does-not-need-US-chips-CEO-on-Trump-export-banhttps://asia.nikkei.com/Economy/Trade-war/Five-things-to-know-about-the-US-blacklist-on-Huawei

 

  • Kapcsolódó cikkeink:

 

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás