Nagyon gyenge eredményt közölt a Lufthansa-csoport

Jelentősen romlott a német Lufthansa-csoport pénzügyi helyzete a március 31-ével záródott első negyedévben a tavalyihoz képest, a legtöbb pénzt a diszkont légitársaságok üzemelése vitte el – derül ki a Lufthansa-csoport honlapján kedden közzétett pénzügyi jelentésből.

Az adatok szerint az öt légitársaságot összefogó cégcsoport az első negyedévben a tavalyihoz képest mindössze 3 százalékkal tudta növelni árbevételét, amely így 7,8 milliárd eurót tett ki – a költségek azonban ennél jóval nagyobb mértékben, 8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a társaság 8,7 milliárd eurót fordított üzemelésre.

A kiigazított üzemi eredmény ennek nyomán 336 millió euró veszteséget mutatott a negyedév végén, szemben a tavaly ugyanilyenkor rögzített 52 millió eurós nyereséggel. Az adózott eredmény a 2018 első negyedévi 39 millió eurós veszteség után idén 342 millió eurós mínuszban zárt.

Az öt légitársaság közül mindössze egy, a legnagyobb haszonkulccsal dolgozó Swiss volt nyereséges, a zürichi székhelyű társaság 40 milliós nyereséget hozott, de ebben is 57 százalékos visszaesés mutatkozott. A hálózatos cégek közül a Lufthansa 102 milliós veszteséget termelt, szemben a tavalyi 107 milliós nyereséggel, az Austrian Airlines pedig 73 millióról 99 millióra növelte üzemi veszteségét. A diszkont Eurowings, valamint a pénzügyileg vele együtt kezelt Brussels Airlines ismét negatívban zárta a negyedévet, 256 milliós idei vesztesége 20 százalékkal rosszabb eredmény, mint tavaly ugyanilyenkor.

A német légitársasági csoport a magasabb kerozinárakat, valamint az európai piaci túlkapacitás miatti többletköltséget és jegyárcsökkenést okolta. Hozzátették ugyanakkor, hogy a tavalyi első negyedév kiugróan jóra sikerült amiatt, hogy az Air Berlin megszűnésével jelentős kapacitások szabadultak fel.

Előrejelzésében a társaság az év végére 5 százalék körüli árbevételhez viszonyított üzemi eredményt vár, amellett, hogy kerozinköltsége a tavalyihoz képest várhatóan 600 millió euróval megugrik.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »