Mégsincs kész a Boeing szoftverfrissítése

Bár a Boeing múlt héten bejelentette, hogy elkészült a lezuhant MAX típusú gépek új szoftverével, hétfőn kiderült, hogy mégsem lesz ilyen gyors a folyamat, mert az integrálásnál problémákba ütköztek. Ennek köszönhetően még hetekig nem szállhatnak fel a gépek, ami már a nagy amerikai légitársaságoknak is gondot okoz.

A Boeing repülőgépgyártó vállalat megerősítette az FAA (Federal Aviation Administration), az amerikai légügyi hatóság közleményét, miszerint csak a tervezettnél később tudnak elkészülni a szoftverfrissítéssel. Miután az öt hónapon belül bekövetkezett két katasztrófa nyomán egyre több ország függesztette fel a Boeing MAX 8 és MAX 9 típusú gépek repülési engedélyét, végül az amerikai légügyi hatóság is beadta a derekát és átfogó vizsgálatot rendelt el.

Ennek következtében ma több mint 300 Boeing MAX gép vesztegel a földön, melyek közül 31-et a Southwest Airlines, 24-et pedig az American Airlines üzemeltet(ne). 

Roncsdarabok a helyszínen, az etióp fővárostól, Addisz-Abebától délkeletre fekvő Bisoftu közelében 2019. március 11-én, miután előző nap 157 emberrel a fedélzetén lezuhant az Ethiopian Airlines Addisz-Abebából Nairobiba közlekedő Boeing 737 MAX 8 típusú gépe. A szerencsétlenséget senki sem élte túl.
MTI/AP/Mulugeta Ayene

Annak jeleként, hogy a gépek várhatóan még jó ideig nem repülhetnek, a Southwest Airlines kiadott egy “újratervezett” menetrendet áprilisra és májusra, ami a Southwest flottájából jelenleg is használható gépekre épül, annak érdekében, hogy minimalizálják a a repülés napján bejelentett járattörléseket.

Az American Airlines egyelőre csak annyit jelzett, hogy tudomásul vették a fejleményeket, tartják a kapcsolatot az utasokkal és úgy készülnek, hogy további csúszás lesz a MAX gépek menetrendbe állításában.

Forrás: Reuters

 

Felkapott hírek

Friss hírek

Megint tesztelgetett Észak-Korea

Dél-Korea vezérkari főnöksége szerint két rövid hatótávolságú rakétát lőttek ki közel negyedórás eltéréssel a Japán-tengerbe az ország keleti részén fekvő Szondok város környékéről. Mindkét rakéta 380 kilométert tett meg, maximális repülési magassága 97 kilométer volt, és sebessége mintegy 6,5-szer haladta meg a hangsebességet.

Read More »

Trump már nem elégszik meg a vámtarifák emelésével

Trump felszólította az amerikai cégeket, hogy kezdjék el felkutatni a kínai piac alternatíváját, hozzák haza a Kínába kiszervezett termelést, a szállítással foglalkozó vállalatok pedig állítsák le a Kínából érkező fentanyl Amerikába szállítását. Elemzők és egyes republikánus politikusok szerint sem világos, hogy az amerikai elnök milyen felhatalmazás alapján utasíthatná országa magánvállalatait piaci tevékenységük megváltoztatására.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás