Az amerikai hatóságok is átvizsgálják a problémás Boeing gépeket

Az amerikai közlekedési tárca vizsgálatot rendelt el vasárnap a szövetségi légügyi hatóságnál (FAA) a Boeing kifogásolt típusainak engedélyezése ügyében – jelentette vasárnap este internetes oldalán a The Wall Street Journal.

A lap információi szerint a vizsgálatok – amelyeket a minisztérium és szövetségi ügyészek együtt végeznek – a Boeing 737 MAX típusú repülőgépeire vonatkoznak. Ilyen gép zuhant le a múlt vasárnap Etiópiában, tavaly októberben pedig Indonéziában. A minisztérium azt vizsgálja: megfelelőek voltak e a gépek biztonsági rendszerei, és megalapozottan adták-e ki rájuk a repülési engedélyeket.

A The Wall Street Journal úgy értesült, hogy a közlekedési minisztérium vizsgálata mellett egy washingtoni vádesküdtszék is büntetés terhe melletti idézést küldött legalább egy olyan személynek, aki részt vett e géptípusok fejlesztési munkáiban. Az idézést egy nappal az etiópiai légitársaság 157 halálos áldozatot követelő katasztrófája után postázták. A beidézett személynek be kell mutatnia a repülőgépre vonatkozó valamennyi dokumentumot, köztük leveleket, e-maileket és egyéb műszaki leírásokat. A kért papírokat még márciusban be kell nyújtani az igazságügyi minisztérium bűnügyi részlegének.

A lap vasárnap este megpróbálta megszólaltatni a közlekedési és az igazságügyi tárca illetékeseit, de nem járt sikerrel. A chicagói székhelyű Boeing szóvivője elhárította a kommentárt, arra hivatkozva, hogy a vizsgálatok ideje alatt nem válaszol jogi vagy a kormányzati vizsgálatokat érintő kérdésekre.

A The Wall Street Journal megjegyezte: az Egyesült Államokban rendkívül szokatlan, hogy szövetségi ügyészek vizsgálják kereskedelmi repülőgépek műszaki adatainak jóváhagyását, e folyamat részleteit, illetve a repülési engedélyek kiadásának rendjét, a szövetségi biztonsági vizsgálatokat ugyanis mindig polgári peres eljárás keretében végzik el.

Az FAA vasárnap közleményben tudatta, hogy a 737 MAX típusú repülőgépek – amelyek 2017 óta vannak forgalomban – a szokásos eljárás után kapták meg a működési engedélyt. Ez a szokásos eljárás magában foglalta a repülőgép műszaki vizsgálatát, a földön és levegőben végrehajtott teszteket, a karbantartási követelmények ellenőrzését és a többi polgári repülési hatóság együttműködését is.

Dennis Muilenburg, a Boeing elnök-vezérigazgatója vasárnap este szintén kiadott egy közleményt, amelyben leszögezte: a vállalat továbbra is együttműködik az etióp hatóságok vizsgálataival, és folyamatban van az inkriminált típusok szoftvereinek frissítése.

Dagmawit Moges etióp közlekedési miniszter vasárnap bejelentette: a lezuhant gép feketedobozai jó állapotban vannak, és a Franciaországban folytatott vizsgálatok első eredményei alapján “egyértelműek a hasonlóságok” az etióp légitársaság és a Lion Air indonéz légitársaság októberben lezuhant gépének katasztrófája között.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A Mueller-bizottság nem talált bizonyítékot Trumpék ellen

A Trump-kampány munkatársai valóban nem játszottak össze oroszokkal, de ugyanakkor tisztában voltak azzal, hogy hasznukra válhatnak Moszkva törvénytelen akciói a választás befolyásolására - derül ki a mintegy 400 oldalas Mueller-jelentésből, amelyet az igazságügyi minisztérium honlapján tették közzé csütörtökön és részleteit az amerikai sajtó hozta nyilvánosságra.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás