Kezdenek elfajulni a tüntetések Algériában

Százezrek vonultak Algír utcáira Abdez-Azíz Buteflika elnök lemondását és rendszerváltást követelve pénteken. A rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be az utóbbi hetekben hatodszor összegyűlő tömeg ellen.

A mostani tüntetés volt az első, amióta az algériai hadsereg vezérkari főnöke az elnök alkotmányos lemondatását szorgalmazta, arra hivatkozva, hogy a 82 éves államfő alkalmatlan feladatai ellátására.

A február 22-én kirobbant tiltakozó mozgalom többnyire békés, de nyomást gyakorolt a hadseregre, amely stabilizálni kívánja a helyzetet az észak-afrikai országban, amely jelentős kőolaj- és földgázexportőr és együttműködik a nyugati országokkal a terrorizmus elleni harcban.

A rendőrség azután vetett be könnygázt, hogy fiatalok kövekkel dobálták meg a rendvédelmi szervek tagjait – közölte egy szemtanú a Reuteurs hírügynökséggel.

Algír, 2019. március 22.
Rohamrendőrök állnak sorfalat az Abdel-Azíz Buteflika algériai elnök hivatalban maradása ellen tüntetők előtt Algírban 2019. március 22-én. A 82 éves államfő március 11-én bejelentette, hogy bizonytalan időre elhalasztja az eredetileg április 18-ra a kitűzött elnökválasztást, valamint az újbóli indulása ellen hetek óta tartó tüntetések hatására a vissza is lépett. A választások elhalasztása azonban azt is jelenti, hogy Buteflika 2019 végéig vagy akár még tovább is hivatalban maradhat.
MTI/EPA/Mohamed Messzara

Egyes tüntetők a teljes politikai elitet távozásra szólították fel. Közölték, hogy ellenzik Buteflika további hatalmát, de elutasítják a hadsereg beavatkozását is a polgári életbe. „Az utca mindaddig nyomást gyakorol, amíg a rendszer nem távozik” – mondta a 25 éves diák, Mohamed Dzsemaji, miközben a rohamrendőrség szemmel tartotta a tömeget és helikopterek köröztek Algír légterében.

A tüntetők a Franciaország elleni felszabadítási háború veteránjai helyett fiatal arcokat kívánnak látni a politikai vezetésben, akik képesek a kőolajfüggő gazdaság korszerűsítésre és így jobb életfeltételek megteremtésére – jegyezte meg a Reuters.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP/Reuters/AP

Friss hírek