Továbbra is a vezetés lemondását követelik Algériában

Újabb kormányellenes demonstrációkat tartottak kedden az algériai fővárosban. A Nemzeti Összefogás a Változásért nevű új ellenzéki tömörülés lemondásra szólította fel a kormányt.

Médiaértesülések szerint több ezer egyetemista és tanár tüntetett Algír főterén, a demonstrációhoz orvosok is csatlakoztak. A megmozdulást az 1962. március 19-én a függetlenségi háborút lezáró, Franciaországgal kötött eviani megállapodást követő tűzszünet életbe lépésére emlékezve rendezték.

A Nemzeti Összefogás a Változásért közleménye sürgette a hadsereget: maradjon ki a politikából. A „változás alapja” nevet viselő kiáltvány Abdul-Azíz Buteflika elnöktől azt követeli, hogy negyedik mandátuma lejártával mondjon le tisztségéről. „A negyedik mandátumának meghosszabbítására vonatkozó döntésével Buteflika lábbal tiporja az alkotmányt” – áll egyebek mellett a közleményben, amely hangsúlyozza, hogy a jelenlegi rendszert gyökeresen meg kell újítani, mégpedig új alapokon, új emberekkel.

Az újonnan alakult szervezet vezetői között van Musztafa Búsási ismert ügyvéd és emberi jogi aktivista, Kerím Tábu ellenzéki vezető, Ali bin Vári korábbi pénzügyminiszter, továbbá az 1992-ben betiltott Iszlám Üdvfront (FIS) nevű iszlamista mozgalom két tagja, Murád Dhína és Kemál Guemazi is.

A múlt héten Ahmed Gáid Szaláh vezérkari főnök kijelentette, hogy az ország hadserege minden körülmények között megőrzi az ország biztonságát. „Algéria biztonsága és szuverenitása értékes örökség, a legfontosabb a hadsereg képviselőinek” – jelentette ki Szaláh az algériai katonai főiskolán tartott beszédében.

Algír, 2019. március 18.
Abdel-Azíz Buteflika algériai elnök hivatalban maradása ellen tüntetnek Algírban 2019. március 18-án.
MTI/EPA/Mohamed Messzara

Az 1999 óta hivatalban lévő Buteflika másfél hete jelentette be, hogy bizonytalan időre elhalasztják az  áprilisra kitűzött elnökválasztást, egyben új alkotmányt, valamint politikai és gazdasági reformokat ígért. A 82 éves politikus a hetek óta tartó tüntetések hatására bejelentette visszalépését is, azonban az új alkotmány elfogadásáig hivatalában szándékozik maradni.

Sok tüntető azt követeli, hogy az elnök mondjon le április 18-án, ugyanis eredetileg ezen a napon tartották volna az elnökválasztást. A választások elhalasztása azt is jelenti, hogy Buteflika 2019 végéig vagy akár még tovább is hivatalban maradhat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A francia kormány képviselői és az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányának meghatalmazottai 1962. március 18-án írták alá az eviani megállapodásokat, amelyek véget vetettek Franciaország 132 éves gyarmati uralmának és a hét és fél éve folyó, kegyetlen és véres algériai függetlenségi háborúnak. A tűzszünet március 19-én lépett életbe. Franciaországban ezen a napon emlékeznek meg az algériai háború áldozatairól.

Forrás: MTI/Reuters/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »