Három jelölt indul az észak-macedóniai elnökválasztáson

Három elnökjelölt indulását erősítette meg a macedón választási bizottság, így április 21-én a választópolgárok dönthetnek, hogy a baloldali Sztevo Pendarovszkira, a jobboldali Gordana Sziljanovszka-Davkovára vagy az albán nemzetiségű Blerim Rekára adják voksukat.

A kormányzó Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) a NATO-tagságért felelős főtárgyalót, Sztevo Pendarovszkit jelölte az államfői posztra. A kormánykoalíció pártjai mind jelezték, támogatják Pendarovszki jelölését.

A legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali a Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) meglepte szavazóbázisát azzal, hogy egy nőt, Gordana Sziljanovszka-Davkovát jelölte az államfői posztra. Ő az első női elnökjelölt az ország történetében. A párton kívüli egyetemi tanár jelölését azért támogatta a VMRO-DPMNE, mert az értelmiségiek közül ő ellenezte a legerőteljesebben az ország nevének megváltoztatására vonatkozó görög-macedón megállapodást, amely a jobboldal szerint elfogadhatatlan.

Gjorge Ivanov hivatalban lévő államfő mandátuma május 12-én jár le, és mivel már két elnöki időszakot kitöltött, nem indulhat újra.

A köztársasági elnököt az 1,8 millió szavazásra jogosult állampolgár közvetlen, titkos szavazással választja meg öt évre. A választás első fordulóját április 21-én tartják, és ha egyik jelöltnek sem sikerül megszereznie a voksok több mint felét, akkor a két legtöbb szavazatot kapó jelölt május 5-én mérheti össze erejét a második fordulóban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »