Megkezdi kivonulását a hatalomból a kazah elnök

Bejelentette lemondását Nurszultan Nazarbajev kazah elnök, aki 1990 óta vezette a volt szovjet tagköztársaságot – közölték kedden orosz hírügynökségek.

Nazarbajev a kazah tévécsatornák által közvetített beszédében jelentette be döntését, majd aláírt egy rendeletet, amely értelmében március 20-tól befejezi elnöki megbízatását.

„Úgy döntöttem, hogy befejezem elnöki megbízatásomat” – mondta Nazarbajev. „Az idén harminc éve lesz, hogy országunk legfőbb vezetői tisztségét töltöm be. Hatalmas megtiszteltetés ért nagyszerű népemtől, hogy a független Kazahsztán első elnöke lehettem” – fűzte hozzá. A 78 éves politikus ugyanakkor a széles jogkörökkel rendelkező Nemzetbiztonsági Tanács elnöke marad.

2018. október 19-én Brüsszelben készített kép Nurszultan Nazarbajev kazah elnökről, aki 2019. március 19-én bejelentette lemondását. MTI/AP/Olivier Matthys

„Törvényeink szerint a nemzet vezetője címet ruházták rám, maradok továbbá  a Nemzetvédelmi Tanács elnöke, amely széles jogosultságokkal rendelkezik az ország kül- és belpolitikáját illetően”. Maradok a  kormányzó Nur Otan (Haza Pártja) elnöke, valamint az Alkotmánytanács tagja is” – mondta Nazarbajev. Hangsúlyozta, hogy a nép és az ország aggodalmai, továbbra is az ő aggodalmai maradnak.

„A független kazah állam megalapítójaként abban látom jövőbeli feladatomat, hogy lehetővé tegyem a hatalom átadását egy fiatalabb nemzedék vezetőinek, akik folytatják az ország átalakítását” – emelte ki a kazah vezető.

A kazah Alkotmányossági Tanács február 15-én adott tájékoztatást Nazarbajev kérésére a kazah alaptörvény 42 cikkelye harmadik pontjának értelmezéséről, amely az elnöki megbízatás idő előtti megszakítását szabályozza. A testület megállapította, hogy az államfőnek jogában áll lemondani. A Ria Novosztyi hírügynökség jelentése szerint az elnökválasztásig Kaszimdzsomart Tokajev, a szenátus elnöke látja el az államfői teendőket.

A 78 éves politikus csaknem három évtizede, 1990 óta áll Kazahsztán élén, legutóbb 2015 áprilisában választották újra – ötödször – köztársasági elnökké. Nazarbajev 1991. december 1-je óta tölti be az államfői tisztséget. Bár az alkotmány szerint az államfő hivatalosan két ízben választható újra, Nazarbajev – akinek hivatalos címe „Kazahsztán első elnöke” – egy 2012-es alkotmánymódosítással lehetővé tette számára, hogy akárhányszor újraválasztható legyen. Hatalmi bázisát rokonai és bizalmasai alkotják, akiket vezető állami tisztségekbe helyezett – megfigyelők szerint az utód is ebből a személyi körből kerül majd elő.

Politikai vonalon 1969-ben kezdődött karrierje Komszomol-titkárként. 1984 és 1989 között a Kazah Szovjet Szocialista Köztársaság minisztertanácsának élén állt. E tisztségében nagy tekintélyre tett szert mint a köztársasági regionális gazdasági önelszámolás elveinek egyik kidolgozója és megvalósítója. 1989-ben megválasztották a köztársasági kommunista párt központi bizottsága első titkárának, 1990-ben pedig bekerült a Szovjet Kommunista Párt Politikai Bizottságába. Ugyanabban az évben a közép-ázsiai köztársaságban is bevezették az elnöki rendszert, s a parlament Nazarbajevet választotta meg államfőnek. Az 1991. december 1-jei elnökválasztáson a választók megerősítették megbízatását, a szavazatok 98,8 százalékával lett a Kazah Köztársaság elnöke. Szovjet és kazah kommunista párti tagságáról a moszkvai puccs hatására, 1991 augusztusában mondott le.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/AFP/APA/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »