További két évig húznák a Brexitet a britek

Theresa May brit miniszterelnök nem hivatalos értesülések szerint a brit EU-tagság megszűnésének legalább június végéig tartó elhalasztását fogja kérni az Európai Uniótól, de nyitva akarja hagyni az ennél jóval hosszabb, akár kétévi halasztás lehetőségét is.

A Downing Street szóvivője keddi tájékoztatásában csak annyit közölt, hogy May még a csütörtökön kezdődő EU-csúcsértekezlet előtt megírja a halasztás kezdeményezéséről szóló levelét Donald Tusknak, az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács elnökének.
A miniszterelnöki hivatal illetékese a levél várható tartalmáról egyelőre nem árult el részleteket, de azt hangsúlyozta, hogy a kormányfő nem készül a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásáról hozott döntés visszavonására.

Theresa May 2017. március 29-én értesítette az Európai Bizottságot az 50. cikkely aktiválásáról. A cikkely szabályozza a kilépési folyamatot, amelyre alapesetben – ha a felek korábbi dátumban nem állapodnak meg – kétévi időtávlatot biztosít, vagyis a határidő jövő pénteken lejár.

A jelenlegi törvényi állapot alapján brit idő szerint aznap 23 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor az Egyesült Királyság európai uniós tagsága megszűnik, akkor is, ha addig nem sikerül elfogadtatni a kilépés feltételeiről szóló – a londoni alsóház által eddig kétszer nagy többséggel elvetett – megállapodást. A határidő meghosszabbítására van lehetőség, de ehhez az EU-ban maradó 27 ország egyhangú hozzájárulása szükséges.

A brit parlament leszavazta a megállapodás nélküli Brexitet

Nem szavazhat ugyanarról Brexit-megállapodásról a brit alsóház

Az 50. cikkely aktiválásáról szóló értesítést London saját szuverén jogán, egyoldalúan bármikor visszavonhatja, de ez a Brexit-folyamat végét jelentené.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság kormányforrásokból származó értesülései szerint a keddi kabinetülésen komoly vita alakult ki a jövő pénteki kilépési határidő halasztásának hosszáról. A BBC-nek nyilatkozó kormányilletékesek szerint Theresa May alapesetben június 30-ig terjedő halasztást fog kérni, de a határidő két évig tartó halasztásának lehetőségét is nyitva akarja tartani, arra az esetre, ha rövid időn belül nem sikerül elfogadtatni a brit parlamentben a Brexit feltételeiről szóló megállapodást. A BBC forrásai szerint a hosszú halasztás lehetőségét a kormány Brexit-párti tagjai nagyon erőteljesen ellenezték a kabinetülésen.

A brit EU-tagság megszűnését ellenző, uniópárti tüntetők egyik plakátja a londoni parlament közelében 2019. március 18-án. Az alsóház a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodást eddig kétszer is nagy többséggel elvetette. A brit kormány csak abban az esetben terjeszti be újból szavazásra a Brexit-megállapodást, ha bízik abban, hogy ezúttal elegendő számú képviselő hajlandó támogatni az egyezményt. MTI/AP/Matt Dunham

Andrea Leadsom, az alsóház vezetője – aki e minőségében a konzervatív frakció vezetőjéhez hasonlatos tisztségű, az alsóházi ügymenet irányításáért felelős magas rangú kabinettag – a BBC beszámolója szerint különösen éles hangon bírálta kollégáit, kijelentve, hogy „ez már nem is egy Brexit-kormány, hanem egy bennmaradás-párti kormány”. Leadsom a kiszivárgó hírek szerint azt szorgalmazta, hogy az Egyesült Királyság legkésőbb június 30-án, lehetőleg mindenféle megállapodás nélkül lépjen ki az EU-ból.

Stephen Barclay Brexit-ügyi miniszter ugyanakkor a BBC rádiónak nyilatkozva nem zárta ki, hogy a kormány a jövő héten ismét kísérletet tehet az EU-val novemberben elért kilépési megállapodás elfogadtatására az alsóházban.

John Bercow, az alsóház elnöke előző nap – óriási belpolitikai vihart kavaró döntéssel – egy 1604-ben kelt parlamenti precedensvégzésre hivatkozva gyakorlatilag megtiltotta a kormánynak, hogy az először januárban, majd egy hete ismét nagy többséggel elutasított Brexit megállapodást „változatlan vagy jórészt változatlan” formában újból a ház elé terjessze vitára és szavazásra.

Barclay ugyanakkor a keddi BBC-interjúban kijelentette: „a játékvezető döntését tiszteletben kell tartani”, de ha sikerül elegendő számú képviselőt megnyerni az egyezmény elfogadásához, akkor „meg lehet találni a módját” az újabb szavazás megtartásának.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »