Júniusban döntenek az OPEC-megállapodás meghosszabbításáról

Júniusra halasztották a döntést a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai és szövetségeseik – élükön Oroszországgal – a kitermelést korlátozó megállapodás hatályának meghosszabbításáról.

Az egyezmény betartásának felügyeletével megbízott miniszteri szintű testület, a közös monitoring bizottság (JMMC) hétfőn Bakuban úgy döntött: azt javasolja, töröljék az olajkartellt és az azon kívüli szövetségeseiket tömörítő OPEC+ csoport április 17-18-ra tervezett rendkívüli ülését, és helyette a június 25-26-án esedékes, szokásos félévenkénti tanácskozáson döntsenek az év második felére vonatkozó kitermelési célról.

A bizottság azzal indokolta a döntést, hogy a piacok akkorra fel tudják mérni az Iránra kivetett amerikai szankciók, valamint a venezuelai válság hatását.

A döntési jogkörrel nem rendelkező hat ország, köztük Szaúd-Arábia és Oroszország szakminisztereit tömörítő monitoring bizottság legközelebb májusban a szaúd-arábiai Dzsiddában tart kibővített ülést.

Az OPEC+ csoport január 1-jétől fél éven át együttesen napi 1,2 millió hordóval fogja vissza kitermelését az olajpiac stabilitásának és így az árak alátámasztásának érdekében a tavaly decemberben kötött megállapodás értelmében. A döntés hátterében az áll, hogy tavaly ősszel meredek ütemű csökkenésre váltott a kőolaj világpiaci árának addig emelkedő trendje a globális kínálat gyors bővülése és a kereslet gyengülésének fenyegetése miatt.

Hálid al-Falih, Szaúd-Arábia energetikai minisztere a bakui tanácskozáson kifejtette: a piaci alapok lassan javulnak, és sokat kell még tenni a célok eléréséért. A túlkínálatra, a nagy raktárkészletekre és az olajipari beruházások gyengeségére utalva úgy vélekedett, hogy minden eddiginél fontosabb a nagy olajexportáló országok együttműködésének folytatása.

„Stratégiailag nagyon fontos, és fontosabb mint valaha, hogy intézményesítsük az OPEC-tagállamokat és szövetségeseiket összekötő együttműködést hosszabb távra, elkerülendő a piacot 2014-ban megrázó válság megismétlődését” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a következő hetekben az érintett szakminiszterek elé terjesztenek egy chartát.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az OPEC és szövetségesei biztosítják a világ kőolajtermelésének nagyjából felét. Először 2016 decemberében állapodtak meg arról, hogy a következő év január 1-jétől együttesen napi 1,8 millió hordóval fogják vissza a kitermelést fél éven keresztül a piaci egyensúly megteremtésének és ezáltal a világpiaci árak alátámasztásának érdekében. Ez a többször meghosszabbított egyezség tavaly júliusig volt érvényben. Júniusban – a piaci hiány kialakulásától tartva – úgy döntöttek, hogy nagyjából napi egymillió hordóval növelik kitermelésüket a következő hónaptól kezdve.

Forrás: MTI/AFP/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »