Óvadék ellenében szabadlábra helyezték a leváltott Nissan-vezért

Több mint száz nap vizsgálati fogság után óvadék ellenében szabadlábra került szerdán Carlos Ghosn, a Nissan járműgyártó cég leváltott elnöke, akit pénzügyi visszaélésekkel vádolnak Japánban.

A televíziós felvételek tanúsága szerint a sötét ruhát, kék simléderes sapkát, szájmaszkot és szemüveget viselő üzletembert féltucatnyi őr fogta körül, ahogy helyi idő szerint késő délután kilépett a tokiói börtönből és beült egy szürke kisbuszba. Néhány perccel azután, hogy a jármű elhajtott, több más autó, köztük egy francia diplomáciai rendszámot viselő jármű indult el az utcának a börtönnel szemben lévő oldaláról.

Carlos Ghosn francia állampolgár, szabadlábra helyezése előtt néhány órával felesége és egyik lánya a francia nagykövet társaságában érkezett meg a börtönhöz.

A tokiói bíróság kedden hozott döntésének értelmében Ghosnnak egymilliárd jen (mintegy 2,5 milliárd forint) óvadékot kellett letennie. Az ügyészség fellebbezett ugyan a szabadlábra helyezés ellen, de a bíróság elutasította a kérelmet. Ghosn vállalta, hogy Tokióban marad, útlevelét átadta ügyvédjeinek és beleegyezett abba, hogy szigorú ellenőrzés alatt tartsák. Így kamerákkal figyelik házának ajtóit, eltiltották az internettől, számítógépet csak ügyvédjének irodájában használhat, nem küldhet és nem fogadhat sms-eket, s nem léphet kapcsolatba az ügyében érintett felekkel.

Tokió, 2019. március 6.
A pénzügyi visszaélésekkel vádolt Carlos Ghosn, a Nissan járműgyártó cég leváltott elnöke (b2) távozik 2019. március 6-án a tokiói börtönből, ahol több mint száz napot töltött vizsgálati fogságban.
MTI/EPA/Jiji Press

Ghosn a Nissan Motor Co., a Renault SA és a Mitsubishi Motors Corp. részvételével létrehozott autóipari szövetség, egyben mindhárom autógyártó első embere is volt, mígnem Tokióban tavaly november 19-én őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba helyezték pénzügyi vétségek miatt.

A Nissan és a Mitsubishi letartóztatását követően napokon belül minden tisztségéből felmentette a cégvezért. A Renault igazgatótanácsa viszont csak január 24-én nevezte ki a francia autógyártó új vezetőit, miután egy nappal korábban Carlos Ghosn lemondott az elnöki és a vezérigazgatói tisztségekről.

Az autóipar egykori titánját, a Nissan megmentőjét három bűncselekménnyel vádolják Japánban. Kettő azzal függ össze, hogy a valósnál jóval kevesebb javadalmazást tüntetett fel nyolc éven át a Nissan jelentéseiben, a harmadik pedig arra vonatkozik, hogy privát vagyonkezelő cégének veszteségeit a Nissannal számoltatta el. Ha bűnösnek találják, akár 15 év börtönbüntetést is kiszabhatnak a 65. életévét március 9-én betöltő üzletemberre.

Ghosn ártatlannak vallja magát a felhozott vádakban, és kedden kiadott közleményében is megismételte, hogy megvédi magát az ellene felhozott “megalapozatlan vádakkal” szemben.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A tokiói bíróság korábban kétszer is megtagadta, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezze a posztjáról elmozdított cégvezért, arra hivatkozva, hogy bizonyítékokat semmisíthet meg, vagy elszökhet az országból. Ghosn ezt követően fogadta fel a “Penge” néven is emlegetett sztárügyvéd Hironaka Junicsirót, aki jóval agresszívabb védelmi stratégiára váltott. Álláspontja szerint a Ghosn elleni vádakat belső vállalati ügyként kellett volna kezelni, és Japán nem tartja tiszteletben a nemzetközi normákat azzal, hogy ügyfelét börtönben tartja.

A Ghosn-ügy reflektorfénybe állította a japán büntetőjogi rendszert, amely lehetővé teszi, hogy hosszú időre börtönben tartsák a gyanúsítottakat, ügyvédek pedig nem lehetnek jelen a kihallgatásokon, amelyek egy napon akár nyolc órán keresztül is eltarthatnak. A börtönkörülmények is sanyarúak, Ghosn egy apró, fűtetlen cellában raboskodott a vizsgálati fogság alatt.

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Ausztrália és Kína diplomáciai szóváltásba keveredett

Peking pénteken felszólította Canberrát, hogy ne tegyen "felelőtlen kijelentéseket" a Kínában január óta fogva tartott kínai-ausztrál író és akadémikus ügyében, miután az ausztrál vezetés "mély csalódottsággal" fogadta azt a hírt, hogy a férfit a kínai hatóságok nemzetbiztonsági okokra hivatkozva bűnügyi felügyelet alá helyezték.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás