Európa biztonságáról tanácskoznak Münchenben

A NATO-ban a védelmi kiadások mellett a politikai döntésekben is a méltányosságon alapuló, tisztességes együttműködésre van szükség, és közös értékeknek is érvényesülniük kell a szövetségben – mondta a német védelmi miniszter pénteken az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).

Ursula von der Leyen a tanácskozást megnyitó beszédében kiemelte: az Egyesült Államok jogosan sürgeti a NATO-tagoktól a védelmi kiadások növelését, ezért Németország fokozza is erőfeszítéseit: 10 év alatt – 2024-ig – 80 százalékkal növeli védelmi költségvetését, és kiáll azon közös cél mellett, hogy a védelmi kiadásokat a hazai össztermék (GDP) 2 százalékához kell közelíteni.

Azonban a méltányosságnak a katonai tehermegosztás mellett a politikai döntéshozatalban is érvényesülnie kell – tette hozzá a miniszter. A NATO afganisztáni küldetésével kapcsolatban leszögezte: továbbra is valamennyi misszió alapelve, hogy „együtt vonulunk be, és együtt vonulunk ki”. Aláhúzta, hogy a NATO-nak a közös érdekek mellett a közös értékeken is alapuló szövetségnek kell lennie. „Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezt nem mindig sikerül megvalósítani” – jegyezte meg.

Németország azt az álláspontot képviseli, hogy „nem vagyunk semlegesek, a szabadság és az emberi méltóság, a demokrácia és a joguralom oldalán állunk” – mondta Ursula von der Leyen.

  • Friss cikkünk a témában:

A konferencia második szónoka Gavin Williamson brit védelmi miniszter volt, aki élesen bírálta Oroszország tevékenységét a nemzetközi biztonságpolitika területén. Mint mondta, „a világ egyre veszélyesebb és sötétebb hellyé válik”, amelyben a NATO egyre fontosabb tényező, mert „visszatért egy régi ellenfél”, Oroszország.

Moszkva megpróbálja „belehajszolni a Nyugatot egy új fegyverkezési versenybe, amelyet a Nyugat nem akar”, és a nemzetközi közösség szabályait megszegve folytatja tevékenységét. A hadviselés egy „szürke zónáját” megteremtve katonai, politikai, hírszerzési, informatikai, gazdasági és „kriminális” eszközökkel próbál ellenfelei fölé kerekedni – közölte. Így például „a dezinformáció, az online trollkodás és a kibertámadások” már mindennaposak, egy „új normalitás” részét alkotják – mondta a brit miniszter, hangsúlyozva, hogy meg kell fizettetni Moszkvával „kalandor” politikája árát.

Az európai országoknak is sok tennivalójuk van, és „nem az Egyesült Államok kedvéért kell a GDP-jük 2 százalékát védelemre fordítaniuk, hanem a saját biztonságunk érdekében” – mondta Gavin Williamson.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »