Az európai országoknak nagyon sokba kerülne a 2 százalékos NATO-cél elérése

Az európai NATO-tagországoknak több mint 100 milliárd dollárral kellene emelniük védelmi kiadásukat ahhoz, hogy az amerikai elnök követelésének megfelelően teljesítsék a szövetség által a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában meghatározott védelmi költségvetési minimumot – áll a legnagyobb londoni hadászati-védelmi kutatóintézet pénteken ismertetett éves világjelentésében.

A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) által a világ védelmi kapacitásairól és katonai egyensúlyi helyzetéről összeállított idei elemzés (Military Balance 2019) kimutatja, hogy a globális védelmi kiadások tavaly 80 milliárd dollárral 1670 milliárd dollárra emelkedtek.

A londoni kutatóintézet tanulmánya szerint a védelmi kiadások tavalyi nominális növekedésének több mint a felét az Egyesült Államok adta: az amerikai katonai kiadások csaknem 45 milliárd dollárral 643,3 milliárd dollárra emelkedtek 2018-ban. Az amerikai növekedés mértéke megközelítette Németország teljes védelmi kiadását, amely 45,7 milliárd dollárnak felelt meg. Az a 45 milliárd dolláros összeg, amennyivel az amerikai védelmi kiadások tavaly emelkedtek, önmagában a világ tizedik legnagyobb védelmi költségvetése lenne – áll az IISS pénteken bemutatott tanulmányában.

A londoni kutatóműhely kimutatása szerint az európai NATO-szövetségesek védelmi kiadásai tavaly átlagosan 4,2 százalékkal emelkedtek.

Az IISS-jelentés felidézi ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok ennek ellenére a védelmi kiadások még további növelésére igyekszik rászorítani az európai NATO-országokat, és Donald Trump amerikai elnök már tavaly azt követelte, hogy minden NATO-szövetséges „azonnal” érje el a 2 százalékos GDP-arányos védelmi kiadási szintet.

Az intézet szakértőinek számításai alapján azonban Trump e követelésének teljesítéséhez arra lenne szükség, hogy az európai NATO-tagállamok 102 milliárd dollárral emeljék védelmi költségvetésüket az előirányzott katonai kiadásokon felül. Ez azt jelentené, hogy az európai NATO-szövetségeseknek a tavalyi 4,2 százalékos növelés helyett egyszerre 38 százalékkal kellett volna emelniük katonai kiadásaikat, ha „azonnal” el akarták volna érni a hazai össztermékük 2 százalékával egyenlő védelmi költségvetési értéket.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Az IISS tanulmánya szerint a NATO megalakulásának 70. évfordulóját nemcsak külső szereplők, például Oroszország destabilizálási kísérletei árnyékolják be, hanem belülről fakadó bizonytalanságok is.

Donald Trump megnyilatkozásai kérdőjelessé tették, hogy a jelenlegi amerikai kormány mennyire becsüli meg saját szövetségesi rendszerét, és ez nyugtalanságot keltett a partnerországok körében, amelyek évtizedek óta Washington stratégiai megbízhatóságára építenek.

Mindezek ellenére azonban az Egyesült Államoknak változatlanul központi szerepe van Európa védelmében, és Trump kirohanásaitól függetlenül az amerikai kormány továbbra is biztosítja az európai földrész védelméhez szükséges finanszírozást és felszerelést – áll az IISS éves világjelentésében.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »