Rég nem látott szintre csökkent a spanyol munkanélküliség

Spanyolországban 3,2 millióra, azaz kilenc évvel ezelőtti szintre csökkent a munkanélküliség 2018-ban – közölte a spanyol munkaügyi minisztérium csütörtökön.

A munkaügyi központok nyilvántartásai alapján készült beszámoló szerint a dél-európai országban a múlt évben 6,2 százalékkal, azaz több mint 210 ezerrel lett kevesebb munkanélküli. Az év utolsó hónapjában 1,5 százalékkal – több mint 50 ezerrel – csökkent a számuk.

A legnagyobb mértékű csökkenést a szolgáltatószektorban tapasztalták mintegy 113 ezerrel kevesebb munkanélkülivel, területi bontásban pedig Andalúziában, ahol több mint 36 ezerrel csökkent az állástalanok száma. A munkanélküliség a férfiak körében 8,4 százalékkal – 122 ezerrel -, a nők körében pedig 4,5 százalékkal, azaz 88 ezerrel csökkent. A férfiak esetében a nyilvántartott munkanélküliek száma 1,3 millió, a nőknél 1,8 millió volt a múlt év végén.

A szaktárca közleményében kitért arra, hogy tavaly több mint 563 ezer új munkahely jött létre Spanyolországban, és a foglalkoztatottak száma meghaladta a 19 milliót.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A 2018-as negyedik negyedévi foglalkoztatási-munkanélküliségi rátát a spanyol statisztikai hivatal (INE) teszi majd közzé. A harmadik negyedévben 14,55 százalékos volt a munkanélküliség, a második negyedévben 15,3 százalékot mértek, 1,4 százalékponttal kevesebbet mint az első negyedévben.

A spanyol kormány legutóbbi prognózisa szerint erre az évre 15,5 százalékos munkanélküliségi ráta várható a tavalyi 16,5 százalék után, jövőre pedig 13,8 százalékkal számolnak.

A gazdasági válság óta Görögország után továbbra is Spanyolországban legmagasabb a munkanélküliség az Európai Unióban még úgy is, hogy az elmúlt hat évben folyamatosan csökkent a mértéke. A gazdasági válság kezdetén, 2008-ban a munkanélküliség 13,9 százalékon állt. A mélypontot 2012-ben érte el Spanyolország, amikor 5,9 millióan voltak munka nélkül, és a munkanélküliségi ráta 26,2 százalékos volt.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »