Tíz éves minimumon a munkanélküliek száma Spanyolországban

A munkaügyi központok nyilvántartása alapján készült jelentés szerint az év hetedik hónapjában tíz éve a legkevesebben, 3,13 millióan voltak munka nélkül Spanyolországban. Nagy örömre azért nincs ok, a munkanélküliségi arány még mindig 15% feletti.

Spanyolországban a munkanélküliség 0,8 százalékkal, több mint 27 ezerrel csökkent júliusban – közölte a spanyol munkaügyi minisztérium csütörtökön. 2017 júliusához képest 6,2 százalékkal, több mint 200 ezerrel lett kevesebb az állástalan, 2013 februárjához képest pedig – amikor a gazdasági válság hatására csúcson volt a spanyolországi munkanélküliség – több mint 1,9 millióval csökkent a számuk.

A spanyol statisztikai hivatal egy héttel ezelőtt közölte, hogy a spanyol munkanélküliségi ráta 15,3 százalék volt az idei második negyedévben, ami 1,4 százalékpontos csökkenést jelent az első negyedévhez viszonyítva. 

A június elsején bizalmi szavazással leváltott konzervatív spanyol kormány korábbi számításai szerint erre az évre 15 százalékos munkanélküliségi ráta várható, a tavalyi 16,5 százalék után.

Nadia Calvino, az új szocialista kormány gazdasági minisztere két hete arról beszélt, hogy 2019-re már 13,4 százalékos munkanélküliségi rátával számolnak, ami 0,4 százalékponttal kedvezőbb az eddig tervezettnél, és körülbelül 3 millió munkanélkülit jelent.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Felkapott hírek

Friss hírek

Snoop Dogg + Puma + Roland = sportcipő

Múlt héten lett 40 éves az elektronikus zene, ezen belül is főképp a rave és a techno - egyik első meghatározó eszköze, a Roland TR-808-as.  Ennek tiszteletére dobott piacra a Puma egy sportcipót, amelynek népszerűsítésében Snoop Dogg is feltűnt...  

Read More »

Török minta alapján semlegesítik a hongkongi médiát

Őrizetbe vették Jimmy Lai hongkongi médiamogult hétfőn a Hongkongban júniusban bevezetett nemzetbiztonsági törvény alapján. A hongkongi - pontosabban immár inkább tisztán kínai - hatóságok tevékenysége kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit pár évvel ezelőtt Törökországban láthattunk. Ott is az ellenzéki hangok elnémításával indult a független média elleni hadjárat.

Read More »

Erdogan célba vette a közösségi médiát

Törökország elnöke már elcsendesítette a független médiát, a kormánykritikus újságírókat etávolította vagy éppen börtönbe záratta, az ország vezető  hírcsatornáit és újságait  - akárcsak a jegybankot és a pénzügyminisztériumot - pedig már baráti kezek irányítják. Most a közösségi oldalak megregulázása következik. 

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás