Heves összecsapások kezdődtek a Gázai övezetben

Az izraeli légierő mintegy negyven rakétát lőtt ki vasárnap este palesztin célpontokra a Gázai övezetben, a légicsapásokban meghalt hat palesztin, köztük a területet uraló Hamász radikális szervezet két katonai parancsnoka – közölték palesztin források.

Az incidens miatt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megszakította párizsi útját, és még az éjszaka folyamán hazatért – közölte a kormányfő egyik tanácsadója.

A Maan palesztin hírügynökség beszámolója szerint izraeli kommandósok az esti órákban behatoltak az övezet déli részén fekvő Hán-Júnisz településre, hogy végezzenek a Hamász katonai szárnyának, az Izzaddín al-Kászem Brigádok egyik parancsnokával. A Hamász egyik illetékese szerint az izraeli kommandósok gépkocsiból nyitottak tüzet a szervezet egyik fegyveres csoportjára, és a Hamász fegyveresei ezután üldözőbe vették őket. Szemtanúk szerint az izraeli légierő eközben negyvennél több rakétát lőtt ki arra a helyre, ahol az incidens zajlott.

Palesztin kórházi források szerint a légicsapásokban legalább hat ember halt meg, köztük Núr Barak és Mohammad al-Karra katonai parancsnokok. Az izraeli hadsereg szűkszavú közleményében megerősítette, hogy izraeli katonák tűzharcba keveredtek palesztin szélsőségesekkel, de részletekkel nem szolgált.

Röviddel az incidens után megszólaltak Dél-Izraelben a légitámadásokra figyelmeztető szirénák. A palesztin övezetből legalább két rakétát lőttek ki Izrael területére, de a Vaskupola légvédelmi rendszer megsemmisítette őket. A történtek miatt a Ben-Gurion tel-avivi nemzetközi repülőtéren ideiglenesen módosították a járatok menetrendjét.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AP/AFP/TASZSZ

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »