Izrael bombázni kezdte a Gázai övezetet

Izrael szombatra virradóra légicsapást hajtott végre palesztin szélsőségesek ellen a Gázai övezetben, ahonnan korábban rakétákkal lőtték a zsidó állam területét.

„Repülőgépeink és helikoptereink elkezdték a terroristák létesítményeinek támadását a Gázai övezetben” – jelentette be az izraeli hadsereg Twitter-oldalán. Úgy tudni, Rafah térségében lévő célpontokat bombáztak.

Az izraeli hadsereg szerint pénteken 16 rakétát indítottak a radikális iszlamista Hamász uralta palesztin övezetből. Az izraeli Vaskupola rakétavédelmi rendszernek értesülések szerint ezek közül nyolcat sikerült lelőnie. A rakétatámadás esetleges áldozatairól és károkról egyelőre nem tudni.

A palesztin fegyveres szervezetek, köztük a Hamász is a rakétatámadást követően kiadott közös nyilatkozatban bejelentették a háborúra való általános készültséget.

Pénteken négy palesztin vesztette életét és 180-an sebesültek meg az izraeli katonaság lövéseitől a Gázai övezet határán lezajlott tüntetéseken. A gázai palesztinok az övezet izraeli blokádja ellen tüntetnek péntekenként, és azért, hogy kapják vissza Izraeltől azokat a területeket, ahonnan el kellett menekülniük az 1948-ban megalakult új államból.

Hán Junisz, 2018. október 12.
Palesztin zászlót visz egy tüntetésen részt vevő nő égő gumiabroncsok füstjében a Gázai övezetet Izraeltől elválasztó határkerítésnél, Hán Junisz palesztin város közelében 2018. október 12-én. (MTI/AP/Halil Hamra)

Az izraeli média pénteken azt jelentette, hogy egyezségre jutott Izrael és a Gázai övezetet uraló, radikális iszlamista Hamász szervezet arról, hogy utóbbi megfékezi az erőszakot a határ mentén hónapok óta zajló tüntetéseken, cserébe az övezet gazdasági könnyítéseket kap.

A pénteki tüntetés a megállapodás ellenére erőszakossá vált, a rakétatámadás, illetve az izraeli válaszcsapás pedig tovább fokozza a feszültségeket a konfliktus szereplői között.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa/TASZSZ

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »