Zajlik a szócsata az olasz kormány és az EU között

Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság euróért felelős alelnöke kedden kijelentette, hogy amennyiben Olaszország november 13-ig nem változtat tervezett költségvetésén, az EU meg fogja fontolni, hogy Olaszországot pénzbüntetéssel vagy az uniós források felfüggesztésével sújtsa.

„Ez is a lehetőségek között van”  – mondta Dombrovskis egy sajtókonferencián, hozzátéve, hogy az intézkedések a magas olasz adósságot érintenék leginkább, és hogy Rómának még egy hete van változtatni a számokon.

Dombrovskis már korábban is leszögezte, hogy az olasz kormány nyíltan és tudatosan megsérti a kötelezettségvállalásokat, a stabilitási és növekedési paktum előírásait, a hiánycélok eltérése pedig „példa nélküli”.

Uniós tisztségviselők tegnap még arról számoltak be, hogy korrekció hiányában a bizottság a vártnál korábban, november 21-én túlzottdeficit-eljárást kezdeményezhet Olaszország ellen – ez a dátum azonban a jelek szerint az olasz kormány ellenállása miatt korábbra tolódott.

Amennyiben a tagállamok pénzügyminiszterei jóváhagyják az eljárás megindítását, akkor adott esetben pénzügyi szankciókat is elfogadhatnak majd, a büntetés összege pedig elméletileg akár a bruttó hazai termék (GDP) 0,2 százalékát is elérhetné, ez 3,4 milliárd euró.

Dombrovskis megismételte azt is, hogy a Bizottság továbbra is nyitott a párbeszédre, de ez esetben a költségvetési tervezetre vonatkozó módosításoknak jól érzékelhetőeknek kell lenniük.

A benyújtott olasz költségvetéssel az az alapvető probléma, hogy az új olasz kabinet az elődjénél lényegesen nagyobb költségvetési hiánycélt tűzött ki a következő három évre. A tervezet a kormányzati kiadások 2,7 százalékos nominális növekedésével számol, noha ez nem lehetne több 0,1 százaléknál, a deficitet pedig jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százalékában szabná meg, az előző kormány által vállalt 0,8 százalékkal szemben.

Önmagában nem is a költségvetési hiány mértéke a legnagyobb probléma, hiszen az a GDP 3 százalékos szintje alatt lenne továbbra is, hanem az, hogy Róma el akarja hagyni a kiadások leszorítását célzó eddigi reformfolyamatot az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságának számító országban. A kabinet egyebek mellett alapjövedelmet biztosítana a szegénységi küszöb alatt élők számára és csökkentené a nyugdíjkorhatárt – húzták alá szakértők.

A populista olasz kormány egyben kizárta a korrekció lehetőségét, s azon véleményének adott hangot, hogy a bizottságnak nincsen joga ebbe beleszólni, ami egyes szakemberek szerint azt jelzi, hogy kemény küzdelemre lehet számítani az ügyben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: CNBC / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »