Katalán függetlenség: ultimátumot kapott a spanyol kormány

Egy hónapos ultimátumot kapott Pedro Sánchez spanyol kormányfő Quim Torra katalán elnöktől kedden, hogy konkrét javaslattal álljon elő a katalán „önrendelkezés gyakorlásával” kapcsolatban. A spanyol kormányszóvivő elutasította az ultimátumot.

„Ha november előtt nincs javaslat az önrendelkezés gyakorlására, a katalán függetlenségi pártok nem tudnak garantálni semmiféle stabilitást a kongresszusban” – fogalmazott a függetlenségi politikus arra utalva, hogy az országos törvényhozásban a szocialista kormány kisebbségben van, és a jövő évi költségvetési-tervezet benyújtására készül.

Quim Torra a barcelonai parlament ülésén elmondta: levélben szorgalmaz mielőbbi találkozót a spanyol miniszterelnökkel, azonban a párbeszédet nem tartja elegendőnek konkrét javaslat nélkül. „Katalónia türelme nem végtelen” – jegyezte meg.

Isabel Celaá spanyol kormányszóvivő rendkívüli sajtótájékoztatón reagált. Szavai szerint a katalán elnöknek nem kell novemberig várnia a válaszra, amely így szól: autonómia igen, függetlenség nem. Hozzátette, hogy a spanyol kormány nem fogad el ultimátumot, és folytatja a párbeszéd útját.

Girona, 2018. október 1.
A katalán függetlenséget támogató tüntetők felvonulása Gironában 2018. október 1-jén, az alkotmányellenesnek nyilvánított katalán függetlenségi népszavazás első évfordulóján. Katalóniában egy éve, 2017. október 1-jén rendeztek népszavazást a Spanyolországtól való függetlenségről. (MTI/AP/Manu Fernandez)

A katalán elnök parlamenti felszólalásában elhatárolódott attól, hogy előző nap, az alkotmányellenesnek nyilvánított függetlenségi referendum évfordulóján tüntetők csoportjai több helyszínen is összetűzésbe keveredtek a katalán rendőrökkel, például megpróbáltak behatolni a barcelonai parlament épületébe, áttörve a bejáratot védő kordont. Quim Torra „elszigetelt tetteknek” nevezte a történteket, és hangsúlyozta, hogy „nem ez a függetlenség útja”.

A független katalán köztársaság azonnali megteremtését szorgalmazó Köztársaság Védelméért Bizottságok (CDR) elnevezésű radikális szervezet több rendezvényen is feltűnt hétfőn, ahol bírálták a katalán kormányt és követelték Quim Torra lemondását. „A nép parancsol, a kormány engedelmeskedik” – visszhangozták például egyik az eseményen, ahol a katalán elnök felszólalt.

A politikus biztató szavakat intézett hozzájuk, megköszönve nekik a nyomásgyakorló akciókat, amelyet azonban a legtöbb spanyol és katalán parlamenti párt erőszakra való buzdításként értékelt.

Pedro Sánchez miniszterelnök Twitter-üzenetben reagált kedden, hangsúlyozva a katalán elnök felelősségét a politikai rendezésben, amelyet kockáztat azzal, ha szélsőségeseket biztat „ostromra” az intézmények ellen. „Nem az erőszak az út” – írta.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »