Újraindítják a Danske Bank pénzmosási vizsgálatát

A dániai pénzügyi felügyelet csütörtökön bejelentette, hogy vizsgálatot indít a legnagyobb dániai banknál, a pénzmosási botrányba keveredett Danske Banknál, ahol több tízmilliárd eurót moshattak tisztára az észtországi leányvállalaton keresztül. 

A bank által megrendelt független vizsgálat kimutatta, hogy 2007 és 2015 között mintegy 200 milliárd euró folyt át a Danske Bank észtországi leányvállalatán 15 ezer devizakülföldi ügyfél számláin keresztül. A tranzakciók jelentős része gyanúsnak bizonyult, több tízmilliárd eurót moshattak tisztára az észtországi leányvállalaton keresztül. A piszkos pénzek főleg Oroszországból, illetve más volt szovjet köztársaságokból érkeztek.

A vizsgálat eredményeinek közzététele előtt nem sokkal, még szerdán lemondott a Danske Bank vezérigazgatója, Thomas Borgen, aki 2013-ban került posztjára. Borgen vállalta a felelősséget azért, mert sok éven keresztül nem megfelelően működött az ellenőrzés és szabálykövetés (compliance) rendszere.

Jesper Berg, a dán pénzügyi felügyelet (Finanstilsynet) vezetője csütörtökön a TV2-nek adott nyilatkozatában bejelentette, hogy az új információkra való tekintettel újraindítják a májusban lezárt vizsgálatot a banknál. A pénzügyi felügyelet májusban „súlyos hiányosságokat” tárt fel a Danske Bank irányításában, és 5 milliárd korona (670 millió euró) elkülönítésére kötelezte a pénzintézetet a megnövekedett kockázatra hivatkozva.

A koppenhágai pénzügyi ügyészség augusztusban a Danske Bankénál jóval átfogóbb vizsgálatot indított pénzmosás gyanújával. Az észt hatóságokkal együttműködésben folyó vizsgálat 2019-ben fejeződik be, a Danske Bank pedig akár több milliárd koronás bírságra számíthat.

Vera Jourová, az Európai Bizottság igazságügyért felelős tagja csütörtökön közölte, hogy október 2-án megvitatja az ügyet Dánia, Finnország és Észország pénzügyminisztereivel.
„Jobban meg akarom érteni, hogy melyek voltak a legfőbb hibák, hogy ami történt, az abból adódott-e, hogy maga a bank nem volt kellően gondos, vagy a felügyelő hatóságok részéről is voltak hibák” – mondta a biztos brüsszeli sajtóértekezletén.

Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök ugyancsak aggodalmát fejezte ki a legnagyobb dán banknál feltárt szabálytalanságok miatt.

„Az a tény, hogy Dánia egy ilyen méretű pénzmosás középpontjába került, őszintén szólva meglehetősen rettenetes” – mondta még szerdán a miniszterelnök, jelezve, hogy további válaszokat vár a banktól.

A különböző felmérésekben Dánia rendszeresen a világ legkevésbé korrupt országai között szerepel. Vezető politikusai most bírálták a Danske Bankot, mert nem fedte fel pontosan, hogy mennyi pénzt mostak tisztára, és ki viseli mindezért a jogi felelősséget. Rasmus Jarlov kereskedelmi miniszter kiemelte, Dánia el akarja kerülni azt a forgatókönyvet, amely a harmadik legnagyobb lett bankkal, az ABLV-vel történt. Miután az amerikai hatóságok pénzmosással gyanúsították meg, a pénzintézet nem jutott többé forrásokhoz és villámgyorsan összeomlott.

A The Wall Street Journal értesülései szerint a Danske Bank, amely ugyan az Egyesült Államokban nem folytat tevékenységet, de vannak dollárban jegyzett kötvényei, az amerikai pénzügyi felügyelet célkeresztjébe került. 

A Danske Bank nem az egyetlen pénzintézet, amelyet pénzmosással gyanúsítanak. Olyan nagy európai bankokat is súlyos bírságra ítéltek emiatt, mint a BNP Paribas és a Deutsche Bank. Legutóbb, szeptember elején az ING holland banknak mintegy 775 millió euró pénzbírságot kellett megfizetnie, amiért 2010 és 2016 között nem hajtotta végre megfelelően a pénzmosás és a terrorfinanszírozás elleni szabályokat, nem ellenőrizte kellően alaposan az ügyfeleket és a gyanús tranzakciókat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AFP

Friss hírek