A legújabb szíriai fejlemények: demilitarizált övezet és rakétacsapások

Oroszország és Törökország megállapodott, hogy október 15-re demilitarizált ütközőövezetet hoz létre a szíriai Idlíb tartományban a kormánycsapatokat és a Damaszkusz ellen harcoló erőket elválasztó demarkációs vonal mentén – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Szocsiban, ahol több órán át tárgyalt török hivatali partnerével, Recep Tayyip Erdogannal.

Putyin közlése szerint orosz és török katonák közösen fognak járőrözni a kormánycsapatokat és a Damaszkusz ellen harcoló erőket elválasztó, 15-20 kilométer hosszú zónában, amelyből ki fogják vonni a radikális ellenzék, egyebek között a Dzsabhat Fatah es-Sám elnevezés használatára áttért an-Nuszra Front dzsihadista csoport fegyvereseit.

Október 10-ig Erdogan javaslatára az övezetből ki kell vonni a nehézfegyverzeteket – a tankokat, a sorozatvetőket, az ágyúkat és az aknavetőket. Ugyancsak török előterjesztésre legkésőbb az év végéig helyre kell állítani a közlekedést az Aleppó-Latakia és Aleppó-Hama autópályán.

Putyin hangsúlyozta, hogy az Erdogannal – a túlnyomórészt ellenzéki fegyveresek által Idlíb tartományról folytatott eszmecsere során – sikerült „egyeztetett megoldásokra jutni”. Rámutatott, hogy az orosz felet elsősorban az ellenzéki erők által Aleppóra, valamint a tartuszi és hmejmími orosz bázisra jelentő fenyegetés aggasztotta.

Az orosz elnök közölte, hogy a szíriai vezetéssel, amely „egészében véve támogatja ezt a megközelítést”, a közeljövőben konzultációk lesznek a demilitarizált övezet létrehozásáról. Hozzátette: Moszkva és Ankara megerősítette eltökéltségét, hogy küzdeni fog a terrorizmus minden megnyilvánulása ellen Szíriában. Úgy vélekedett, hogy a tervezett lépések végrehajtása lökést ad a szíriai konfliktus politikai rendezésének, a Genfben folytatott tárgyalásoknak és a menekültek hazatérésének. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a szíriai alkotmányozó tanács mielőbb megkezdje munkáját.

Szocsi, 2018. szeptember 17.
Vlagyimir Putyin orosz (j) és Recep Tayyip Erdogan török elnök a Putyin nyári rezidenciáján, a szocsi Bocsarov Rucsejben tartott sajtóértekezlet végén, 2018. szeptember 17-én. (MTI/AP pool/Alekszandr Zemljanyicsenko)

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter hétfőn ugyancsak Szocsiban, török hivatali partnerével, Hulusi Akarral folytatott megbeszélés után bejelentette, hogy a szíriai kormányerők nem indítanak offenzívát Idlíb tartományban. A kérdésre, hogy vajon Damaszkusz hajlandó-e elhalasztani a támadást, Sojgu felmutatta az Akarral Idlíbről frissen aláírt egyetértési memorandumot, és azt mondta: „Az elkövetkező órákban egyeztetni fogjuk mindazokat az álláspontokat, amelyek le vannak fektetve ebben a dokumentumban”.

Erdogan megerősítette Putyinnak a demilitarizált ütközőzóna-megállapodásról elmondott szavait, hangsúlyozva, hogy az ellenzék ott marad az általa ellenőrzött területeken. „Cserébe biztosítjuk azt, hogy a radikális csoportok, amelyeket Oroszországgal együtt fogunk kijelölni, ne legyenek jelen az adott övezetben (a pufferzónában)” – mondta.

Hangot adott meggyőződésének, hogy a megállapodás révén sikerült elejét venni az előre „beharangozott” nagy humanitárius katasztrófának. Közölte, hogy Törökország kiterjeszti megfigyelőposztjait az idlíbi feszültségcsökkentési övezetben. Ankara jelenleg 12 ilyennel rendelkezik.

  • Előzmények
Putyin és Erdogan tárgyalása négy óráig tartott Szocsiban. A két vezető legutóbb alig 10 napja a teheráni iráni-orosz-török csúcson tárgyalt egymással a szíriai rendezésről. Az orosz elnök ott elutasította az idlíbi tűzszünet gondolatát.

Az idlíbi támadás terve aggodalommal töltötte el Törökországot, amely így is 3 millió menekültet fogadott be. Moszkva a maga részéről azt hangoztatta, hogy terroristák nyugati támogatással színlelt vegyifegyver-támadásokra készülnek, amelyek ürügyet szolgáltathatnak egy Szíria elleni újabb amerikai-brit-francia katonai csapáshoz.

Kapcsolódó cikkünk: Politikai megoldást sürgetnek Szíria kapcsán

Valószínűleg Izrael megint bombázott

Rakétacsapást mértek hétfőn este az északnyugat-szíriai Latakia városára, a szíriai légvédelem több rakétát lelőtt – közölte a SANA állami hírügynökség. Értesülések szerint a támadásban csapások értek polgári és katonai létesítményeket, valamint az állami kézben lévő műszaki iparágak objektumait. Az állami televízió szerint a mintegy félórás támadásban tízen sebesültek meg, de nyolcan közülük nem szorultak kórházi ellátásra.

Az el-Majádín libanoni televíziós csatorna tájékoztatása szerint pilóta nélküli drónok is részt vettek a támadásban. Az al-Ihbaríja állami televízió több hatalmas robbanásról jelentett az ipari körzetből. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) elnevezésű, brit székhelyű emigráns szervezet szerint a területen lévő egyik lőszerraktár lehetett a célpont. Az OSDH szerint nem világos, hogy a város határában lévő katonai lerakat a kormányhadseregé vagy a Bassár el-Aszad elnök kormányát segítő iráni erőké. Az OSDH tíz sebesült katonáról tud, akik közül többnek súlyos az állapota.

A szíriai hadsereg egy tisztségviselője elmondta, „a csapásokat a tenger felől mérték, a szíriai légvédelemnek sikerült korábban néhány rakétát elfognia mielőtt még elérhették volna céljukat”.

A SANA szerint egyelőre nem világos ki hajtotta végre a támadást, de azt feltételezik, hogy izraeli légicsapásról van szó.

Szombaton a szíriai légvédelem több izraeli rakétát lőtt le az ország fővárosa, Damaszkusz repülőterének közelében. Rámi Abdel Rahman, az OSDH igazgatója szerint a rakéták a hadsereg egyik, a repülőtér közelében fekvő fegyverraktárát vették célba, ahová nemrégiben új fegyverek érkeztek az országban állomásozó irániak vagy a Teherán által támogatott Hezbollah libanoni síita szervezet fegyveresei számára. Az izraeli hadsereg nem kommentálta sem a mostani, sem a múltkori hírt, ahogyan a múltban is ritkán reagált a szíriai bevetéseiről szóló sajtóhírekre.

Eltűnt egy orosz katonai repülőgép a Földközi-tengeren

Eltűnt egy Il-20 típusú orosz katonai repülőgép 14 fővel a fedélzetén a Földközi-tengeren, az északnyugat-szíriai Latakia elleni izraeli rakétacsapások idején – közölte keddre virradóra az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint a gép visszatérőben volt a hmejmími orosz bázisra, amikor 35 kilométerre a szíriai partvonaltól megszakadt vele az összeköttetés. A legénység sorsáról egyelőre nem tudni semmit.

Az orosz védelmi minisztérium hangsúlyozta: az Il-20 jele akkor tűnt el a radarernyőkről, amikor négy izraeli F-16-os vadászbombázó csapást mért a szíriai hadsereg létesítményeire Latakiában. „Ugyanebben az időben az orosz rádiólokációs légtérfigyelési eszközök rakéták indítását regisztrálták a térségben tartózkodó Auvergne nevű francia fregattról” – tette hozzá a tárca. A moszkvai minisztérium közölte azt is, hogy a hmejmími orosz légitámaszpontról kutató-mentő műveletet indítottak.

A CNN az incidens hátterét ismerő amerikai kormányilletékesre hivatkozva közölte, hogy az orosz katonai gép járőrözött a tenger felett, és a szíriai légvédelem lőtte le véletlenül, amikor megpróbálta elhárítani az izraeli légitámadást. Egy másik, ugyancsak névtelenül nyilatkozó tisztségviselő megerősítette a hírtelevíziónak, hogy valóban Izrael hajtott végre légicsapásokat a szíriai hadsereg létesítményeire. A Pentagonnál közben leszögezték, hogy az Egyesült Államoknak semmi köze a szíriai légitámadáshoz, de azt nem közölték, hogy ki hajtotta végre őket.

Az orosz védelmi minisztérium nem sokkal ez utáni közlése szerint a szíriai légvédelem lőtte le az orosz katonai repülőgépet, de Moszkva Izraelt teszi felelőssé a történtekért, mert gépei szándékosan kiprovokálták a 15 emberéletet követelő incidenst – közölte keddi moszkvai sajtótájékoztatóján a tárca szóvivője.

Igor Konasenkov vezérőrnagy magyarázata szerint az izraeli légierő F-16-os vadászgépei légicsapást mértek az északnyugat-szíriai Latakia város környékére, majd a leszállásra készülő orosz Il-20-as gépet használták fedezéknek, így a szíriai légvédelem SZ-200-as – szovjet gyártmányú – rakétái a jóval nagyobb orosz gépet találták el, és nem az izraeli vadászgépeket.

Konasenkov leszögezte, hogy Oroszország ellenséges cselekedetnek tekinti az izraeli lépést. „Izraeli katonák felelőtlen cselekedetei miatt halt meg 15 orosz katona. Ez egyáltalán nem felel meg az orosz-izraeli partnerség szellemének” – mondta a szóvivő.

Forrás: MTI/TASZSZ/Reuters/AP/Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »