Az USA minden lehetőséget kihasznál az oroszok elleni szankciók terén

Washington szankciókat vezet be a Szkripal-ügy miatt Oroszország ellen – jelentette be szerdán Heather Nauert amerikai külügyi szóvivő.

Közleményében hangsúlyozta: az Egyesült Államok megállapította, hogy Oroszország használt ideggázt idén tavasszal a volt orosz kettős ügynök, Szergej Szkripal és a lánya megmérgezésekor az angliai Salisburyben, ezért büntetőintézkedéseket vezet be Oroszország ellen.

A Vegyifegyver Tilalmi Egyezmény megsértésére utalva a közlemény leszögezte: „az Orosz Föderáció vegyi vagy biológiai fegyvert alkalmazott, megsértve a nemzetközi jogot, és halálos vegyi vagy biológiai fegyvert használt saját állampolgárai ellen”.

A szankciók várhatóan augusztus 22-e körül lépnek életbe, majd három hónappal ezt követően újabb szankciók várhatók, ha addig Moszkva nem ad biztosítékot arra, hogy a jövőben többé nem alkalmaz vegyi fegyvert és lehetővé teszi az ENSZ-ellenőrzést is. Az augusztus végén életbe lépő büntetőintézkedések pénzügyi és exportkorlátozások lesznek, a második körben várható szankciók viszont ennél is szigorúbbak lehetnek.

Az NBC televízió információi szerint az is elképzelhető, hogy a szankciók második köre egyúttal a diplomáciai kapcsolatok alacsonyabb szintre szállítását hozza magával, és Washington felfüggesztheti az orosz Aeroflot légitársaság amerikai járatait, valamint korlátozhatja az orosz áruk amerikai importját.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »