Újabb nemzetközi Ryanair-sztrájk lesz pénteken

Sztrájkot hirdetett péntekre a Ryanair ír légitársaság németországi pilótáinak szakszervezete (Vereinigung Cockpit – VC), az érdekképviselet így csatlakozik az írországi, svédországi és belgiumi Ryanair-pilóták munkabeszüntetéséhez.

A VC keddi közleménye szerint a 24 órás sztrájk péntek hajnalban 03.01-kor kezdődik, és érintheti valamennyi Németországból induló Ryanair-járatot. Hangsúlyozták: a munkaadót terheli a felelősség azért, hogy sztrájkhoz vezet a fizetésekről és a munkakörülményekről folytatott egyeztetés, mert a Ryanair vezetősége kizár minden olyan intézkedést, amely a személyi jellegű költségek emelkedéséhez vezet.

A négy ország Ryanair-bázisait érintő akció az 1984-ben alapított diszkont légitársaság történetének legnagyobb szabású sztrájkja – mutattak rá német hírportálok.

A légitársaság szerdán közölte, hogy a VC sztrájkja miatt 250 járatot törölnek a péntekre tervezett több mint 2400 járatból – az utasokat legkésőbb csütörtök délutánig értesítik, a jegy árát visszafizetik vagy kérésre módosítják a foglalást.

A Ryanair részéről kiemelték, hogy már megtették új javaslatukat a kollektív szerződés tartalmáról, és keddre tárgyalásra hívták a szakszervezet képviselőit, de a VC nem is válaszolt, és tárgyalás helyett ok nélkül sztrájkol. Hozzátették, hogy pilótáik Németországban „kiváló munkakörülményeket élveznek”, éves fizetésük akár a 190 ezer eurót is elérheti, bérüket és béren kívüli juttatásaikat pedig az idén 20 százalékkal emelték. A Ryanair pilótái így 30 százalékkal többet keresnek, mint a legnagyobb német diszkont légitársaság, a Eurowings pilótái – áll a közleményben.

A pilótáknak viszont elsősorban nem is a fizetésekkel van problémája, inkább kiszámíthatóbb munkakörülményeket szeretnének, többségüket ugyanis nem a Ryanair, hanem egy ír munkaközvetítő alkalmazza, és emiatt nem a bázisuk szerinti ország, hanem az ír jogrendszer vonatkozik rájuk.

A Ryanairnél legutóbb az előző héten volt több országra kiterjedő munkabeszüntetés, az írországi pilóták, valamint a spanyol, a portugál, az olasz és a belga fedélzeti személyzet sztrájkja miatt több száz járatot töröltek.

A Ryanair ír diszkont légitársaság dolgozói tiltakoznak a Brüsszel–Charleroi repülőtéren 2018. július 25-én. Ezen a napon és július 26-án 2400 járatból több százat töröltek a spanyol, a portugál, az olasz és a belga fedélzeti legénység munkabeszüntetése miatt, akik a silány munkakörülmények és a cég kicsinyessége ellen tiltakoztak. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

A Ryanair az üzleti évének június végével záródott első negyedévében 319 millió euró adózott eredményt ért el, ez ugyan 20 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, de meghaladja a szakértők által várt 305 millió eurót.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »