Szankciós félelmekre gyengül az orosz rubel

Közel kétéves mélypontjához közeli szintre gyengült a rubel dollárhoz viszonyított árfolyama, de erős eladási hullám alá kerültek az orosz kötvények és részvények is, miután a Kommerszant című orosz politikai-gazdasági napilap szerdán közzétette az Oroszország elleni lehetséges büntetőintézkedéseket részletező amerikai törvénytervezetet.

Republikánus és demokrata párti szenátorok a múlt héten nyújtották be a tervezetet, újabb kísérleteként, hogy Moszkvát megbüntessék feltételezett beavatkozásáért az amerikai választásokba, valamint Szíriában és Ukrajnában játszott szerepéért. Az orosz oligarchákat és Vlagyimir Putyin elnök családtagjait is célzó javaslattal egyebek között korlátoznák a tranzakciókat az új orosz állampapírokkal, valamint az energetikai projekteket és az urán importját.

Az orosz piacok nemigen reagáltak a múlt héten, az idegeskedés csak azután kezdődött el, hogy a Kommerszant szerdán lehozta a szankciós dokumentumot. A rubel a dollárral szemben a 65-ös, az euróval szemben pedig a 75-ös pszichológiai szint fölé gyengült. Április óta először fordult elő, hogy egy dollárért több mint 65 rubelt kellett adni a moszkvai tőzsde devizakereskedésében, és napi legalacsonyabb árfolyamán mindössze néhány kopejka választotta el a 2016 novemberi mélyponttól.

Szerdán a moszkvai értéktőzsdén is jelentősen csökkentek az árfolyamok: az irányadó indexek közül a dollárban számított RTS-index 2,91 százalékos, a rubelben számított MICEX-index pedig 0,83 százalékos mínuszban zárt.

Megugrott az 5 éves orosz CDS-árazás is, Oroszország hitelkockázati biztosítása (CDS) 145 bázispontra emelkedett a hét eleji 133-134 bázispont körüli szintről, azaz egységnyi, tízmillió dollárnak megfelelő névértékű ötéves orosz államkötvényre 145 ezer dolláros középárfolyamon kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási szerződéseket a londoni piacon.

Phoenix Kalen, a Société Générale francia nagybank londoni leányvállalatának feltörekvő piacokkal foglalkozó stratégája rámutatott, hogy a magasabb árazás a geopolitikai aggodalmakat tükrözi, ugyanakkor úgy vélte, nem valószínű, hogy az amerikai kongresszusban benyújtott új szankciós törvényjavaslatot elfogadják.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »